- Eszerint nem viccel? Igazán Petőfivel beszélek?
- De még milyen igazán. Térjünk a tárgyra, ember. A beszélgetési idő három perc.
Örkény István: Hajnali telefon
Álmomból riadtam. Először a telefont kellett a sötétben kitapogatnom. Aztán a
hangomat kellett előkeresnem a testem sötétjéből.
- Halló - mondtam rekedten.
- Halló.
- Ki beszél? - kérdeztem.
- Itt Petőfi Sándor.
Késő éjszaka érkeztem Balatonalmádiból. Ingerült lettem.
- Hallja - mondtam. - Nem szeretem a rossz vicceket.
- Úristen! - mondta. - Ha tudná, milyen nehéz innen telefonálni! Kétszer is
megnézem, kit hívok föl. Vagy talán nincs kedve telefonálni?
- Eszerint nem viccel? Igazán Petőfivel beszélek?
- De még milyen igazán. Térjünk a tárgyra, ember. A beszélgetési idő három
perc.
- Engem még sohase hívtak föl halottak. Milyen tárgyra térjek?
- Az nekem tökmindegy. Kérdezzen tőlem valamit.
- Én kérdezzek öntől? És ilyen hirtelen?
- Ne húzza az időt. Biztosan van valami, amit szeretne tőlem megtudni.
- Hogyne, kérem. Csak most nem jut eszembe.
- Mi nem jut eszébe?
- Semmi.
- Pedig azt hallottam, hogy egy nagy társaság előtt dicsérően nyilatkozott
rólam.
- Nem is egyszer! Én ifjúkorom óta nagy Petőfi-rajongó vagyok!
- Örülök neki.
- Még a prózájáért is élek-halok!
- Remek! Hát akkor beszélgessünk.
- Miről, kérem?
- Még most se jutott semmi az eszébe?
- Még most sem.
- Magától azért többet vártam volna.
- Őszintén röstellem.
- Na, alászolgája.
- Jó éjszakát kívánok.