Mi a kocsma, az én értelmezésem szerinti kocsma? Egy helyiség az, amelyben egyrészt bizonyos szabályok, bizonyos szertartások, bizonyos rugalmatlan dogmák uralkodnak, másrészt viszont olyan hely is, ahol a game-en kívül az emberek előzetes örömteli várakozás nélkül, csupán a pillanat hatására átadják magukat a play-nek, a játéknak, a felnőtt gyerekek játékainak.
A kocsma olyan hely, amely védelmet nyújt a sztereotípiák ellen, ráadásul olyan hely is, ahol a legegyszerűbb emberek is képesek rögtönözni, képesek átadni magukat az inspiráció és imagináció ritmusának. A kocsma olyan hely ám, ahol a kellőképpen rátermett kocsmáros képes színészkedni, Jílovában a főtéren állt egy, A Goromba Fráterhez néven ismert kocsma, az ottani nézők, azaz a kocsma törzsvendégei már várták, mikor tér be valaki, aki még sohasem járt ott, várva várták azt a pillanatot, amikor az illető vendég sört vagy finom kis kávét kért, várva várták azt, amit a kocsmáros mindig teljesített is...Mit bámulsz, beszélj vagy szarjál betűket, mondta nekem. Sört kérek, mondom erre én, mire ez a Goromba Fráter így szól, a kocsmában ülők felé fordulva: Ez a seggfej azt hiszi, hogy majd én sört csapolok neki, csapoljál magadnak... Nos, ilyen kezdet után a Goromba Fráter mindig másképp folytatta. Ez olyan kocsma, amelyben sok minden megtörténhet, ez olyan színház, ahol szabad a pálya, éppolyan volt az, amikor Iontek úr egy élő lóval állított be Jarou¹ek, azaz Klouzek úr kocsmájába, ez az a pillanat, amikor kezdetét veszi a költészet, mint amikor már délelőtt tizenegykor, kint éppen farkasordító hideg volt, betért három chrásti illetőségű fiatalember, bent addigra már jól bedurrantottak a Fiµakovo márkájú kályhában, és a kályhacsövek alatt szörnyen vacogó nyugdíjasok melegedtek, a sarokban, a pont a hosszú kályhacsövek alá helyezett padokon ülve.
Jarou¹ek úr, tehetünk valamit magáért? - kérdezte a három chrásti illetőségű fiatalember. Tudjátok, mit? Mire én kiviszem a söreiteket, ti addig vigyétek ki ezt a kályhát a műútra! - mondta jóízűen röhögve Jarou¹ek. És mire bárki felocsúdott volna, a három chrásti illetőségű fiatalember megfogta a hárommázsás tüzes kályhát, kirántották a kályhacsöveket, így aztán a csövek nagyokat koppantak az alattuk sütkérező öregek fején, és kivitték és a műút kellős közepébe állították a füstölgő kályhát, és valamennyi vendég fel is állt, tekintetével követte a mozgásba lendült Fiµakovo márkájú kályhát, végül pedig az ajtón és az ablakon keresztül is figyelték ezt a látványos előadást, maga Jarou¹ek is meglepődött, somolygott és a csapszékbe kapaszkodott. A három fiatalember visszatért, leült, a kocsma már kora reggel csupa füst volt, Jarou¹ek pedig így szólt: Ez a napom is jól kezdődik, mondhatom, nesztek, itt vannak a sörök... és a chrásti illetőségű bajnokok nagyokat kortyolva oltották a szomjukat, és a kocsma színültig megtelt füsttel és titokkal, amelyet csak a Fiµakovo márkájú kályha előtt veszteglő, utasokkal teli autóbusz tülkölése szakított meg, a busz dudált, így aztán Jarou¹ek könyörgőre fogta... Na jól van, srácok, hozzátok vissza azt a kályhát, egy százas üti a markotokat. És megszólalt a három chrásti illetőségű bajnok... Előbb lássuk a pénzt! A busz meg tülkölt és dudált, Jarou¹ek pedig kivette hátsó zsebéből a bukszáját, letette a százast a három üres korsó mellé és mosolyogva így szólt: Ez a napom is jól kezdődik, mondhatom...
És valamennyi vendég odacsődült az ablakhoz, és a három chrásti illetőségű fiatalember máris szaladt kifelé, mintha összebeszéltek volna, de nem ám valami izompacsirták voltak, hanem átlagos növésű srácok, megfogták a Fiµakovo márkájú kályhát, és máris eltűntek vele az ajtófélfák között, és megint pontosan ahogy volt, az eredeti helyére állították a kályhát, a kocsmáros meg az asztalon állva újságpapírba fogta és visszaillesztette a csöveket, a vendégek pedig mind visszaültek a söreikhez. Így kezdődik egy valamirevaló színielőadás egy annak rendje és módja szerint működö kocsmában, amelynek a vendégei nem halottak, hanem igazi élő emberek, akik gondolkodnak és mindig kieszelnek valamit, ami egyfajta rögtönzés, változat a megadott témára, fair play.
Ez az a hely, ahol minden apropó nélkül kicsírázik egy fogadás, hogy vajon a kocsmárosné keble kilences vagy tizenegyes méretű-e, egy játék, amely, bármennyire is nyilvános lokálban zajlik, azzal végződik, hogy a kocsmárosné söröskorsóba tömi az egyik mellét, miközben a férje tanácsokkal segíti, bátorítja, biztatja. Az ilyen kocsma egyaránt színpad és nézőtér, olyan helyiség, amelybe az emberek bemennek az utcáról, majd újfent kijönnek onnét, előfordul, hogy az egész kocsma kiömlik, a benne lévőkkel együtt hazafelé tart, nyulat etetni, vacsorát készíteni, ilyenkor a kocsmáros egyedül marad és ő is nyugodtan étkezhet, de a mi kocsmárosunk, Jarou¹ek, az a fajta ember, aki legszívesebben délben és este majszolja a leveskéjét, amikor már tele van a kocsmája, amikor, miután bekapott néhány kanálnyi levest, újabb söröket csapolhat és hordhat ki az asztalokhoz, hogy ezután ismét lenyelhessen egy-két kanálnyi leveskét, majd újra felálljon és cigarettát adjon és sört mérjen elvitelre, mosolyogva, mintha mi sem történne, osztogatja megszokott mondatait... Ha fizetsz, légy vidám... és bátorság, Gifford... hogy ezután éppúgy, ahogyan előbb kikanalazta a már teljesen kihűlt levest, éppúgy egye a knédlijét, mártással meg hússal, hogy közben felugráljon és teatrális mozdulatokkal sört csapoljon, cigarettát és ropit árusítson és válaszoljon a vendégeknek, akik értelmetlen tanácsokkal és logikátlan mondatokkal fordulnak hozzá...
A kocsmáros pedig azzal jutalmazza őket, hogy amikor tálcán viszi ki a kupicákat, az egyikbe magának is tölt, koccint a többiekkel és szerényen megjegyzi... Ennyi azért jár a hivatalos intézkedésért.
A kocsma olyan hely, ahol bárki, ha éppen úgy tartja kedve, megfogja az előtte álló söröskorsót, fejére teszi, és úgy lejt szertartásos táncot, ha viszont emígy tartja kedve, összegömbölyödve bebújik a sarokba és morcos lesz és duli-fuli és senkivel nem hajlandó szóba állni és nem is áll szóba senkivel. Egyszercsak valakinek dalolnivaló kedve lesz, hát rágyújt egy dalra, egy másik vendég épp a vécéről jön be és elmerengve gombolja vissza a hózentrógerét, de a leggyönyörűbbek azok a kocsmák, amelyek tévékészülékkel is rendelkeznek, mert így a színielőadás mellett a vendégek a tévéműsort is figyelik, semmi sem kerüli el a figyelmüket, ráadásul a televízióból áradó mondatokat gond nélkül képesek túlkiabálni saját mondataikkal, minden gond nélkül képesek kommentálni az eseményeket és sportközvetítéseket, és ahogyan valahogy úgy felfelé tartják a fejüket, mert a kocsmai tévéképernyők általában elég magasan vannak, a kassza fölötti sarokban, nehogy a vendégek leverjék őket a vállukkal vagy a fejükkel, ezek a felfelé meredő arcok, a hátravetett tarkók, az egy pontra szegezett szempárok, mindez még gyönyörűbbé teszi mind a fizikai, mind a lelki elnyomást, mert a sört emelő kéz olykor nem talál bele a szájba, a cigaretta nem talál az ajkak közé, és a televíziónak köszönhetően a kocsma úgy fél dimenzióval lesz gazdagabb... Ilyen a kocsma kollektív létrehozása, ingyen előadás mindenkinek, aki jön, a frissen mosott terítőre dőlő korsók, kiégetett lyukak, rögtönzés nélküli veszekedések, a hamisítatlan ingyen verekedések színhelye. De olyan hely is ám a kocsma, ahol már nem lehet csendességet és magányt találni, már itt is fel-felbukkannak az elmúlás jelei, a kártyajátékoknak, valamint az ittas személyek és gépjárművezetők szeszes itallal való kiszolgálásának a tilalma, továbbá az a tilalom is, amely az asztal melletti politizálásra vonatkozik.
Na igen! A kocsma nagyszerű dolgot hoz jellegzetes rituáléiban, azt, hogy a vendégek mindig udvariasan vagy iróniával viseltetnek egymás iránt, vagy csöpögő gyűlölettel vagy közömbösen, minden lehetséges, csak az nem, hogy elaludjanak, és ha mégis, akkor ülve, nem a pamlagra dőlnek, mint odahaza, a kocsmai emberek nem fáradtak, sőt, még szerepelnek is, viszont ha otthon maradnának, ugyanazon idő szerint elkezdenének szédelegni, szundikálni és harapós kedvük lenne, olyan hely is a kocsma, ahol végetér a munkahely és végetérnek a gátlások, a kocsma olyan hely, ahol az emberek szerepeket osztanak maguknak, mindenki azt játssza, aki szeretne lenni, olyan hely ez tehát, ahol élő játékok és képek révén bemutatható az elérhetetlen, ahol a tudattalannak köszönhetően el lehet érni mind az elítélendő magasztosságot, mind az önvádból eredő bukást. A kocsmából az emberek hol vigadva, hol remegve térnek haza, ágyra vetik magukat, hogy vagy nagynehezen, csak hajnalfelé aludjanak el, vagy azonnal durmoljanak, mint a bunda, a kocsmából a látogató vagy a másnap kocsmáira való örömteli várakozás állapotát viszi magával, vagy esküszik, hogy az ilyen szemét bandával már soha az életben nem látja többé senki. A kocsma olyan hely, ahová a vendég csakis azért igyekszik oly sietve, hogy megtudja a többiektől, hogy az előző este miket mondott, miket csinált, kit sértett meg és ki fölött aratott fényes győzelmet. De olyan hely is ám a kocsma, ahol azt is kimondják, amit másutt nem mondanak ki, azon az áron is, hogy a rendészeti szervek tagjai helyben vagy utólag jegyzőkönyvbe foglalják a mondottakat.
A kocsma olyan hely, amely munkaerőtoborzásra is alkalmas, a sör mellett itt akár egy kulcsra kész családiház megépítésében is megállapodhatnak, itt bármit megszerezhetnek, ami sehol máshol nem szerezhető meg, olyan helyek a kocsmák, ahová fiatal lányok kancsóval járnak sörért, ezen idő szerint, mire a kocsmáros megtölti a korsókat, miközben a fiatal lány figyel, nehogy a kocsmáros titokban trükközzön a kancsója körül, minden vendég elhallgat, nem is nézik a farmerba bújtatott gyönyörű testeket, sem a vékony blúzok takarta melleket, egyszerűen csak elhallgatnak, mert váratlanul villámgyors pillantást vethettek a szépségre, amely sohasem az utcán, hanem csakis a kocsmában, amikor egy fiatal nő odaáll a csapszékhez, és tudja, hogy a férfiakat mind, bár nem is nézik, megérintette az, amit a lány a kocsmában akaratlanul is megjelenített, csakis ott nyerhet számára bizonyítást, hogy olyan szerencsés, hogy abban a megtiszteltetésben van része, hogy szép. Jarou¹ek kocsmájában, amikor esténként rendszeresen két fiatal nő jött sörért, egy fekete és egy vöröshajú, olykor engem is ért az a megtiszteltetés, hogy bár nem néztem oda, mégis jól láttam a két farmert viselő lány ragyogásának a hatását... Ezek a lányok soha és sehol máshol, még a focimeccsen sem voltak annyira szépek, mint a csapszék mellett állva, amikor Jarou¹ek sört töltött a kancsójukba, és – akárcsak a többiek – ő sem volt képes megszólalni... Miután az említett lányok eltávoztak a kancsóikkal, a kocsmában rendszerint még jó ideig csend honolt, a vendégek csak lassan és hibás beszédteljesítményeken át bukdácsolva rázódtak vissza a fecsegésbe, a meditálások és banalitások közé, amelyeket... a fényes nappal égő lámpák érkezése... szakított meg, ahogyan Eluard mondaná. A kocsma, a mozgó inga, a szépség és a rondaság, ide-oda, az unalom és egy kis izgi, a banalitások átkutatlan királysága. A feszültség, amikor benyit egy nem helybéli, egy idegen. A kocsma, ahol a vendégek könyökei egymást érik, és mégis, van olyan vendég, aki, ha hozzáér az ember könyöke, úgy tesz, mintha megrázta volna az áram. Más kocsmákban – ez olykor az Arany Tigrisben vagy az U Jelínkù-ban is tapasztalható – a vendégek olyan szorosan ülnek egymás mellett, hogy az egyiknek az oldala már-már összeolvad a másikéval, de csak az a lényeg, hogy a korsó füle után nyúló kéz szabadon mozoghasson. A vendégek tömegnyomora, akár a Porta Coeli timpanonján látható szenteké. A Tigris specialitása: ha az ablak alatti sarokban vagy a hatalmas szarvasagancsok alatt lévő padon ülő vendégek közül valaki ki szeretne menni a vécére, a többiek mind megfogják az asztalt, korsóstul, mindenestül, felemelik egészen a csillárig, a vendég pedig csak lehajtott fejjel tud kimenni, ha meg visszajön, újra lezajlik az asztalemelés, hogy az, aki eltávozott, ugyanoda térjen vissza, ahonnan elindult. Olyan hely is ám a kocsma, ahová férfiak térnek be, és azok, akik rég nem látták egymást, azok, akik éppen névnapot vagy születésnapot ünnepelnek, valahogy nagyon szépen átölelik és arcon csókolják egymást, amolyan ószövetségi módra, miközben a sok piától megviselt szemükbe őszinte iszákos könnyek szökkennek. Éppúgy az én kocsmáimban is, ha valakinek névnapja, születésnapja van, az asztalon, se szó, se beszéd, megjelenik a virág, hatalmas virágcsokor, drága virágcsokor, terítő van az asztalon, még senki nem jött el, fennáll a várakozás állapota, de a többi asztalnál ülők mind úgy veszik, mintha már megjöttek volna a vendégek. És ők meg is jönnek, gyülekeznek a törzsvendégek, végül a magasba meredő virágcsokor által díszített asztal ünnepeltje is betoppan. És újra a könnyek, mosolyok, elnyomott érzelmi hullámok. Imádtam azt a hosszú asztalt, az azt az asztalsort záró asztalt, amelyben mindig Deyl művész úr is szokott ülni, a hosszú asztalnak helyet adó sarkot az Arany Tigrisben, ahol csütörtökönként a Cattarói-öbölben kitört lázadás résztvevői üldögéltek, mindig együtt voltak mind. Procházka úr ellátta őket sörökkel, ezeket úgy rendezte el, hogy hasonlítsanak a Cattarói-öbölben horgonyzó hajókra, és a résztvevők felálltak, Janou¹ek vezényelt, Janou¹ek volt közülük a legkisebb, a többi réztvevő mind nagydarab ember volt, így aztán vezényszóra itták ezeket a gyönyörű seritalokat, de amikor már a hatodik korsójukat emelték vezényszóra, az óriások úgy festettek, mintha éppenhogy kezdtek volna inni, egyedül Janou¹ek volt már részeg, de vezényszóra mégis tartotta magát, míg végül elaludt a lázadás legnagyobb termetű résztvevőjének a vállán. Most már valahol odaát koccintanak, és az utánuk itt maradt űrt nem a szomorúság töltötte meg, hanem a feledés homálya. Olyan kocsmák is vannak, amelyeknél sokszor egész álló nap ül – később fekszik – egy kutya. A Panská utcában a söntés előtt rendszeresen napestig feküdt egy bernáthegyi, meg kész csoda lenne a Spálená utcainál forgalmasabb járdát találni, de ezen a járdán is délutánonként kinyújtott testtel szundikált egy bernáthegyi, az emberek az úttestre kényszerültek, a bernáthegyi pedig szundikált, az egy korsó sör felhajtása végett távollévő gazdájára várva. Nekem Görögország a világ legkedvesebb országa, voltam egy ottani kocsmában, és mit nem ad az isten, ott is megjelent egy kutyás, ouzót ittunk, sok-sok ouzót, és a kutyája nem ám a járda, hanem az úttest közepére feküdt. És egy közlekedési rendőr ott állt a kutya mellett, épp amellett a hely mellett, amelyen a kutyatest körvonalai egyfajta járdasziget-szerűséget képeztek, és úgy irányította a forgalmat, hogy senki ne gázolja el az alvó kutyát, a kutya pedig jósokáig aludt, úgyhogy a közlekedésrendészet tagjai felváltva jósokáig úgy irányították a közúti forgalmat, hogy senki ne gázolhassa el a szent ebet, akinek a gazdája az útmenti kis bisztróban ouzózott.
De a kocsma kollektív színjátékként, happeningként is felfogható. Naponta több millió nagyobb és kisebb kocsma emberarcú fényeket gyújt a városok és a falvak és a tanyavilág lokáljaiban, egyszerű emberek itt oly magasra emelik egyszerű életüket, hogy már súrolja az élet és halál közötti határt. Ami itt történik, az mind játékkal, valamint a mindig másképp értendő első mondattal kezdődik. Ettől a másképptől ömlik össze a szavak jelentése, az emberi beszéd működő gép, amely azonban selejtet termel. Ez a selejt az, amitől beindul a happening. A kártyavár ellenkező irányú összedőlése. De olyan hely ám is a kocsma, amelyen a lehető legritkább a világ megváltoztatására, a forradalomra, valamint az ellenforradalomra irányuló törekvés. A kocsma olyan hely, amely a lehető legnagyobb mértékben ellenzi a háborút. A kocsmába járó nem szeretné katonaként más országban végezni, de még azt sem kívánja, hogy a lakhelyéül szolgáló ország területén essen el, még abban a városban, kisvárosban, faluban sem szeretne elesni, amelyben az ő kocsmája található. Számára az az élet csúcsa, hogyha, amikor eljön az ideje, meghalhat a törzskocsmájában. Ez éppenséggel nem túl sok, dehát ebben rejlik a kocsmalátogató nagyszerűsége. Úgy vélem, mindazok a katonák, akik, midőn idegen földön, fegyverrel a kezükben haltak, ráértek gondolkodni és átgondolni a sorsukat, ha akkor módjukban állt volna visszafordítani az idő kerekét, semmi mást nem kívántak volna, mint azt, hogy még egyszer ülhessenek be kis kocsmájukba, barátaik közé, nem kívánták volna hadseregük győzelmét. A kocsmába járó bőven megelégszik a munkájával, a családjával, továbbá a sarki kocsmájával. Igaz, ez nem túl sok, de valamennyi ideológia kérlelhetetlen és a sarki kocsma egyiküktől sem várhat semmi jót. Az egyszerű emberek körében előforduló konfliktushelyzetek mindegyike megoldható a sör mellett. Ez éppenséggel nem túl sok, de ez van, kiváltképp, ha, amint hírlik, az első atomcsapás egy milliárd ember életébe fog kerülni, ezzel együtt pedig a bolygónk felszínének a hőmérséklete mínusz huszonöt fokra csökken. Ez az a nagy koncepció, az a nagy cél, az a nagy békeharc.
A huszonöt fokos fagyban odavesznek a virágok, az őzek, még az emberek is odavesznek. Na persze nem ám a kocsmalátogató juttatta ide a világot meg az emberiséget! A gyávaság olykor a legmagasabb fokú bátorság, a kishitűség a legmagasabb fokú hit, az óvatosság a legmagasabb fokú harciasság. Kevéssel is beérni a legmagasabb fokú erény. A háború tüzével elpusztítani a világot, a forradalom és az erőszak tüzével elpusztítani a világot nem az emberek ellen, hanem éppenséggel a sarki kocsma ellen, a legközönségesebb és legbanálisabb sarki kocsma ellen való vétek.