Ciolkovszkij törvénye alapján legyőzhetővé vált a Föld gravitációs vonzása. Az orosz tudós nevéhez azonban nemcsak az űrutazás elvi problémájának megoldása fűződik. Létezik egy másik törvény is, amely alapján bárki kitörhet saját szubjektív valóságának bűvköréből. Ez a felfedezés azonban Zoja Ciolkovszkaja érdeme.
Mint számunkra már egészen világos, Verne Gyula helytelen irányban kereste az űrutazás problémájának megoldását. Ciolkovszkij egyértelműen bebizonyította: ahhoz, hogy egy repülő tárgy elhagyja a Föld gravitációs vonzáskörét, sebessége meg kell hogy haladja az ún. „szökési sebességet”, márpedig ágyúgolyó erre nem képes, csakis a többfokozatú rakéta.Zoja Ciolkovszkaját az efféle dolgok nemigen foglalkoztatták. Érdeklődése gyakorlati volt és a pszichológia felé is csak személyes motivációi fordították. Élete nagy problémáját akarta megoldani. Házasságuk végzetesen megromlott. Miként Zoja keserűen megállapította, férje egyre inkább bezárkózott saját világába s olyan lénnyé vált, aki számára ő, de bárki más is, tulajdonképpen nem létezett.
Tény, hogy Konsztantyin Eduardovicsnak a többi ember, beleértve feleségét, mindig is csak saját gondolatvilágának díszletei voltak. Zoja férjén kívül is sok ilyen embert ismert. Az effélék csakis és kizárólag magukkal hajlandóak foglalkozni, beszélnek, ám csakis egyetlen témájuk van, önmaguk, nem kérdeznek, de ha mégis, a válaszra már vagy oda sem figyelnek vagy teljes mértékben magukra vonatkoztatják. Akár szenvednek, akár örülnek, fájdalmukat vagy boldogságukat másokkal megosztani nem képesek, érzelmi energiáikat egyedül élik fel. Férje esetében ez a sajátos habitus mélyült el idővel végletesen.
Néhány heves jelenet után Konsztantyin Eduardovics többször is megígérte, megváltozik. Már belátta, nem hivatkozhat arra, hogy önmaga körül forgó énje az emberiség üdvére szolgáló ismeretekkel gazdagítja a tudományt. Otthon, a négy fal között nem apellálhat semmire, se a folyékony hajtóanyag fontosságára, se a gázok kinetikus elméletére. Szemtől szemben ez több mint kínos, szánalmas lett volna. Megfogadta hát, hogy figyelemmel lesz, nemcsak Zojára, hanem másokra is, megpróbálja felfogni és átérezni a többi ember problémáit. Ha beszél, az nemcsak róla (a dolgairól) fog szólni, hanem másvalakikről is. Megígérte, hogy kérdéseket is feltesz, amelyek mások, főképp Zoja hogylétét firtatják és meg is hallgatja a válaszokat.
Némi javulás be is következett, de Konsztantyin Eduardovics újra és újra visszazuhant. Ráadásul, már nemcsak egyszerűen magával foglalkozott, hanem reflektált is erre, s így folyton csak arról esett szó, mennyire nehéz is megváltoznia. Egyszerűen képtelen volt arra, hogy kitörjön saját énje vonzásköréből, hogy leküzdje önmaga gravitációs erőterét.
Zoja Ciolkovszkaja végső elkeseredésében ekkor kezdett el pszichológiával foglalkozni. Elolvasott néhány könyvet, de azután hamar a saját útján kezdett járni. Következőképpen okoskodott férje elmélete nyomán. Amennyiben egy ágyú azért nem képes az űrbe juttatni egy tárgyat, mert a hajtóanyag egyszeri energiafelszabadulása nem adhat akkora kezdeti sebességet a tárgynak, hogy az elérje a szökési sebességet, s így a többfokozatú, folyamatos impulzusátadás a megoldás, ebben az irányban érdemes keresgélni. Konsztantyin Eduardovics esetében (és a többi egogravitációs személyiségnél is, ahogy elnevezte őket ) tapasztalatok olyan sorára lenne tehát szükség, amely folyamatosan kifelé taszigálja saját szubjektív valóságából azt, aki átéli. A puszta elhatározás, hogy „mostantól fogva másként lesz”, nem képes akkora kezdőimpulzust adni, hogy valaki elérje a szökési sebességet saját énje vonzásköréből. Többfokozatú tapasztalatsor a megoldás.
Zoja egy este kézen fogta Konsztantyint, leültette egy székbe, odahúzott egy másikat, vele szemben ő is leült, s mivel áram akkoriban amúgy sem igen volt (dúlt a polgárháború), a szomszéd szobában égő gyertya félhomályában egy játékot javasolt.
Konsztantyin behunyta a szemét. Zoja lassan számolt: tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő, egy, zéró, start és tapsolt egyet. Elindult a rakéta. Zoja várt, hogy kicsit felgyorsuljon. Az első fokozat következett, ki is mondta, egy. (Nem gondolkodik, hanem repül, kifelé, kifelé.) Kettő. (Nem alszik, repül, kifelé, kifelé.) Három. (Nem dobog a lábával, hanem repül tovább, kifelé, kifelé.) És így tovább, amíg csak Konsztantyin ki nem nyitotta a szemét. Akkor Zoja belenézett, hogy lássa, kijutott-e a rakéta.
Volt este, hogy hét fokozat elég volt, előfordult, hogy száz is kevésnek bizonyult és a rakéta visszazuhant. Volt, hogy a rakéta kijutott ugyan, de negyedóra, félóra múlva, vagy másnap reggelre mégis visszazuhant. De Zoja nem adta fel.
Ciolkovszkij törvénye kimondja, hogy a fokozatok energiája összegződik. Ciolkovszkaja törvénye ennél általánosabb. Nem kevesebbet mond ki, mint hogy minden kitörési kísérlet minden fokozatának energiája összegződik. A rakéta egy este tehát bizonyosan kijut, ám úgy, hogy onnantól kinn is marad.