A t.error kiállítás a médiában és a mindennapjainkban is egyre dominánsabb erőszak és terror társadalmi szinten megnyilvánuló pszichológiai hatásaira fókuszál különböző társadalmakban élő és dolgozó kortárs művészek munkáin keresztül. Az emberi erőszak mediatizált képének kliséit, azok kortárs formáit és mentális közérzetünkre való hatásait vizsgálja. Célja a terror és a félelem konstruált és képzeletbeli fogalma, mediatizált képe és valós félelmeink közötti „szürke zóna“ bejárása.
„Versekből nehéz megtudni a híreket, mégis naponta szerencsétlenül halnak meg emberek annak hiányától, ami azokban megtalálható.“- William Carlos William
A projekt alapötletét Johan Grimonprez 1997-ben készített Dial h-i-s-t-o-r-y című filmje adta. A mű az 1950-es és 1980-as évek közötti, repülőgép-eltérítésekről készült dokumentumfilmek és talált felvételek hipnotikus kompozíciója, amelynek jelentése és jelentősége a 2001. szeptember 11.-ei események tükrében alapvetően átértékelődött.
Érzékelhető-e bármiféle tendencia az erőszak kortárs képének alakulásában és ha igen, akkor mi jellemzi azt? Vajon lehetséges-e még képekkel leírni az emberi agressziót anélkül, hogy az banális és hatásvadász klisévé váljon? A bemutatott művek olyan, az erőszak képei által generált és mára szinte „természetes” életérzésként számon tartott tudatállapotokra reflektálnak, mint a félelem, az üldözöttségtudat vagy a szorongás. Rávilágítanak arra, hogy globális médiakörnyezetben a terror képei minden egyéb mediatizált képnél erősebben formálják biztonságérzetünket, közérzetünket, sőt identitástudatunkat. A művek által képviselt kifinomult és összetett reprezentációs módszerek és művészeti megközelítések tükrözik a kortárs társadalmak egyre bonyolultabb és sebezhetőbb jellegét.
Az erőszak mint mélyen gyökerező emberi ösztön, a legkorábbi ismert vizuális ábrázolások és az írott emberi történelem egyik fő motívumaként egyaránt a kultúra része. Ugyanakkor a kortárs nyugati társadalmak növekvő halálfélelme, valamint az erőszak média által manipulált képe és fogalma átírja annak értelmezési és ábrázolási módjait és a nézők hozzá való viszonyát is. A kiállítás azt mutatja be, hogy miként kezelik a kortárs képzőművészek az erőszak képeit, illetve hogyan viszonyulnak hozzá ma a látványosság társadalmában. Susan Sontag rámutat, hogy az agresszió kamera által közvetített képe kizárólag absztrakt és történeti lehet, amennyiben nem személyes tapasztalaton alapszik .
Igaz-e, hogy a terror kevésbé számít látványosnak a globális média szempontjából, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt, ahogy azt Nicholas Mirzoeff állítja nemrég megjelent könyvében? És a kortárs képzőművészet szempontjából? Sontag feleleveníti, hogy a legtöbb túlélő és szemtanú úgy jellemezte a World Trade Center támadásának eseményeit, mint „valószerűtlen”, „szürreális” vagy „filmszerű” jeleneteket. Lehetséges, hogy az erőszak realitása valóban csak mint egy másik valóság értelmezhető a számunkra?
A 11 nemzetközi és magyar képzőművész munkáin keresztül a kiállítás és a hozzá kapcsolódó film program megkísérli az erőszak, a félelem és a látványosság bennünk alakuló viszonylatainak és tudatosságunk fokainak elemzését, és mindezek által igyekszik az erőszak elidegenített és az aktuál politika által eltorzított fogalmát a humánum szintjén vizsgálni.
A kiállítás kísérőprogramjai
Andrea Schneemeier: Anxiety Theater / performansz
2008. szeptember 11., 16 óra, Moszkva tér
Szeptember 11-én kerül sor Schneemeir Andrea Anxiety Theater / Elkeseredés Színház című projektjének első magyarországi bemutatkozására. A több elemből álló, diskurzív projekt keretében Schneemeier a Moszkva téren állítja fel „A Félelem Ideiglenes Irodáját“ ahol járókelőket kér meg, hogy osszák meg vele félelmeiket. Az egyéni félelmek az összegyűjtés és a dokumentálás után a kiállítótérbe kerülnek.
Filmvetítések – Műcsarnok, Előadóterem
Szeptember 10. (szerda) 16.00. és október 2. (csütörtök) 17.00.
Francois Bucher: White Balance – a különbségek elfeledéséért gondolkozni
Egycsatornás videó, 32 perc (2002)
Francois Bucher White Balance (a különbségek elfeledéséért gondolkozni) című filmje a hatalom földrajzának és a kiváltság határainak feltárására törekszik. Tárgyát különböző szempontokból megközelítve, rövid jelentésköröket hoz létre, amelyet valószínűtlen audovizuális elemek finomítanak. Média és internet felvételek keverednek Manhattan déli részén a szeptember 11.-ei támadások elõtt és után készültekkel.
Coco Fusco
Operation Atropos / 2006
Videó, 50 perc.
„2005 júliusában részt vettem egy kurzuson, amelyet az Egyesült Államok hadseregének egykori vallatói vezettek olyan magánszemélyeknek, akik meg akarják tanulni az ő információszerzési technikáikat. Hat nõt vittem magammal, végigfilmeztem a workshopot, majd egy videót készítettem a tanulási tapasztalatainkról. A kiképzés magában foglalt a mi részvételünkkel egy háborús szimulációs gyakorlatot: kilestek bennünket, elkaptak, levetkőztettek és megmotoztak, különféle helyzeteken és számos vallatáson estünk át.
Később, az ellenünk alkalmazott taktikákat egy osztályteremben elemeztük, és megtanítottak bennünket mindarra, amit korábban velünk tettek.”
Amar Kanwar
A Season Outside / 1998 (Egy szezon a szabadban)
Videó, 30 perc
„Valószínűleg nincs még egy olyan nyugodt határákelőhely a világon mint Wagah-ban, ahol ez a film megkezdi felfedezõkörútját. Egy átkelőhely, amely minden este többeket vonz vékony fehér vonalával…. Az Egy szezon a szabadban című film személyes és filozófikus utazás a múlt generációk, egymásba ütközõ pozíciók, határok és idõzónák árnyékain keresztül. Az elválasztás vonalain keresztül vezetõ nomád vándorlás, amely a nemzetek
között elterjedt erőszaknak és a remény álmának sebhelyeit vizsgálja." (Amar Kanwar)
Bryan Zanisnik
Négy videó a 80 év háború sorozatból / 4 videos from the 80 Year War series:
Family Reunion / 2006 (Családi találkozó)
Videó, 6:21 perc
A Családi találkozó című videóban, a nagymamám egy erőszakos olasz bevándorlót játszik, akit minden amerikai utál. A videóban feltűnik az édesapám, aki egy házaló ügynököt és az édesanyám is, aki egy agresszív bevándorlási hivatalnokot alakít.
Next of Kin / 2007 (A legközelebbi rokon)
Videó, 4 perc
A nagymamám, az édesapám és az édesanyám három egymással harcban álló utcai banda vezérei. Miközben igyekeznek megegyezésre jutni a vacsoraasztalnál ülve, játékfegyverek kerülnek elő, és ellenséges légkör keletkezik.
Staying Alive / 2007 (Életben maradni)
Videó, 2:31 perc
E videóban, a nagymamám egy küszködő táncost, míg az édesapám egy kíméletlen tánckritikust játszik. A negatív kritikát meghallva a nagymamám bosszúra kész.
The Cold War / 2007 (Hidegháború)
Videó, 1:56 perc
A kamerába beszélve, a nagymamám feleleveníti a Kennedy gyilkosságot és Gorbacsov látogatását a Egyesült Államokba, hibásan úgy emlékezve, hogy jelen volt mindkettõn.
2008. szeptember 24., 16.00; október 9., 17.00
Johan Grimonprez
Dial h-i-s-t-o-r-y / 1997 (Tárcsázd a t-ö-r-t-é-n-e-l-m-e-t)
Videó, 68 perc
A Dial h-i-s-t-o-r-y (Tárcsázd a t-ö-r-t-é-n-e-l-m-e-t) a repülõgép-eltérítéseket rögzítő dokumentum és amatõr filmek hipnotikus kompozíciója, amely hátborzongatóan elõrevetítette a 9/11 eseményeinek árnyékát. A filmben megismerjük a fanatikus repülőgépeltérítőket, akik a forradalmukért harcoltak a hatvanas és hetvenes évek utasszállító
gépein. A kilencvenes évekre ezek a személyek jórészt eltűntek, és helyüket elfoglalták a tévéképernyők tudósításain a bőröndökbe rejtett plasztik bombák. Johan Grimonprez e változás mögött rejlő politikát vizsgálja, és ugyanakkor rámutat saját bűnrészességünkre a végső katasztrófa.