A finn koreográfus, Jorma Uotinen húsz évvel ezelőtt rendezte meg Piaf-előadását Helsinkiben, amiben Ladányi Andrea már húsz évvel ezelőtt is a Vak Lányt alakította. Az egyik Piafot. Merthogy – legendához illő módon – több van belőle.
Ezzel a megoldással nemcsak helyet nyert a rendező, hiszen egy kinagyított Brassai-fotó mögé rejthette a boksz-ringet, hanem vérbeli pillantás-flaneurré avatja a nézőt a szív támlájú székekkel berendezett, a forgóajtókkal és felül kilátótoronyként is igénybe vehető hirdetőoszloppal határolt kávéházi térben. Utionen ugyanannyi színésszel dolgozik itt is, mint Helsinkiben, de kevesebb táncost mozgatva bátrabban használ szimultán jeleneteket.
Hiába ugyanaz viszont a koncepció, vele pedig a szövegkönyv, amelyben az általában a néző felé mondott idézetek, monológok nagyon pontos adatokat tartalmaznak az énekesnő életére vonatkozólag – talán kevesebb a szenvedély, a személyesség a színpadon. Uotinen a magyar színészekkel nem dolgozott meg a színház a színházban dialógusaiért: az eredetileg eredeti ötlet, hogy az előadóművésznő élete a színpadon jelen lévő előadóművészekről és a művészetről magáról is szól, ahol mindenki a maga jelenetére vágyik, v ár, legyen az Piaf szerepében vagy egy külön megkoreografált mozdulatsorral, már hozott anyag volt.
Mint az az előadást követő közönségtalálkozón elhangzott, így csak néhány „saját” került bele a darab szövetébe, és ez kissé mintha érződne az amúgy is elidegenítő-effektusokkal, így konferanszié-szerű kiszólásokkal vagy a szerepeken kívüli szóváltásokkal élő előadáson. Nemcsak ezek az eszközök, a dramaturgia maga is tovább darabolja Piaf életének terét, idejét; a kicsi, fejét elszántan előre tartó, a hirtelen elhunyt bokszoló-szerető ringjét saját testével feltörlő nő csak egyike a „verébként” repkedő és lábat lendítő Piafoknak. A színpompás ruha- és mozdulatkavalkád, a lassított boxjelenet, amibe egy egész szerelem tragédiája sűrítődik, a transzvesztita kar vagy a kipingált harlekin, a Moulin Rouge éjszakai pillangóit csak nehezen imitáló kis Piaf mind-mind kaleidoszkópszerűen forgatják előttünk az anyagot – nemcsak az énekesnő, hanem a kor, a művészet és a színpadi lét körül – háborúval, bizsukkal, dekadenciával együtt. Ezek mind szép, de múlandó impressziókként hagynak nyomot bennünk: csillámokat, mozdulatokat, tekinteteket, hangokat – azaz darabkákat az egészből.
1989-ben, a darab ősbemutatójának idején nagyon újszerűnek hathatott a musical, tánc- és prózai színház ilyetén ötvözése, de húsz évvel később itt és most mintha kissé hidegen, „északi” józansággal, felülről tekintene a rendező saját kínálatára, még ha olyan nagyszerű alakítások is vannak benne, mint az átalakulni örökké képes Ladányi Andreáé, a Piafhoz „csúnyuló” Varjú Olgáé vagy a férfi létére tűsarkúban is kecsesen mozgó Telekes Péteré. A részeken és részleteken kívül viszont nem feltétlen találjuk meg a kulcsot a „legendárium” lapjaiként halkan hulló újságok közt Piaf után kiáltó hasonmás többször is elhangzó mondatához: „Az igazi boldogságot könnyekkel kell megfizetni”. Akkor meg minek ezt többször elmondani.
Persze, ha szeretjük a tisztességesen megkomponált, átgondolt színházat, vagy magát Piafot, megbánni nem fogunk semmit sem. Padam, padam…
R: Jorma Uotinen
SZ: Varjú Olga, Spolarics Andrea, Varga Anikó, Ladányi Andrea, Ilyés Róbert, Kálid Artúr, Telekes Péter, Pásztor Tibor, Réti Adrienn e.h., Trokán Nóra e.h., Törőcsik Tamás, Dévai Balázs, Fejes Kitty, Fóti Zsófi, Vida Gábor, Solya Ádám, Bánki Zsolt
Bemutató: 2008. október 16., 2 óra 30 perc egy szünettel
További időpontok: 2008. október 23., 28., november 8., 17., 29*(15 óra)