A BÖF idei egyik érdekes színfoltja az utcaszínház. Számos együttes jelenik meg, s megpróbálja visszahozni ezt a sajnálatosan eltűnt ősi műfajt Budapest utcáira.
Most a Blahán a The Kamchatka – Barcelonából.Színház az egész világ. A Kamchatka utca színháza, egy tükör. A viselkedésünk tükre. Belenézel-e egy idegen arcába, megláthatod magad és őt egyszerre, egy időben, egy helyen. Három az egyben, szrí in van. Mily kicsiny különbségeink vannak, látod? És mégis elválasztanak bennünket.
Sokat utazó s eleve zsigerből kíváncsi természet vagyok. Ha azt mondanám a bőröndök azért titokzatosak nekem, mert nem tudom, hogy más utazók mivel tömték meg őket, közel sem járnék a teljes igazsághoz. Számomra egy bőrönd – jelkép. Kincses ládika. Mit vihet egy ember magával benne? Hát olyan dolgokat, amik kicsit olyanok, mint a gazdája. Például a személyiség lenyomatait. Az identitását.
Ha van ember, akinek meghatározhatatlan, akkor az Adrian Schvartzstein, a The Kamchatka utcaszínház vezéralakja, az utca színésze. Ukrajnai gyökerekkel Argentínai születésű, 5 évesen Milánóban él, 10 évesen már Barcelona az otthona, 18 évesen megy Izraelbe, régészetből átvált színészetbe. Operában asszisztens. Beleszeret az utcába. Van ilyen. Színészet itt, commedia dell’arte Olaszországban, pantomim Spanyolországban, cirkusztanulmányok Belgiumban. „A humor univerzális. Ezért csinálok utcaszínházat.” – vallja. Változtattam az életemen. Rájöttem csak azt kell tennem, amit akarok, ami boldoggá tesz, mert nem tudhatod mit hoz a holnap”. Igen, mert az utcák mindenhol ugyanazok, univerzálisak. Minden nép arca, lehelete ott van, legyen az Japánban, Afrikában, itt Európában vagy a tengerentúlon. Tanít s igazgatója a Circus Klezmer színháznak. Jelenleg Barcelonában él. Ott ahol egyébként illegális az utcaszínház. Csak frekventált helyeken engedélyezett. Talán ezért izgalmas neki.
Az imrovizáció és az egyszerűség – ez a Kamchatka aranyszabálya. Nem erőlködni, le a sallangokkal! Az utcaszínház ezért mérhetetlenül tisztelhető. Itt nincsenek szabályok, minden rögtönzött. Nagy adag emberismeret, ez a titok. A színházról mindig valami épület meg a struktúrája ugrik be a legtöbb embernek. Nagy ház, függöny, gong, felvonás, jegyszedő. Pedig a nehéz sokszor az egyszerűségében érhető tetten. Igen, az utca. Ez is Thália birodalma. Egy reális időintervallumba a színházi irreális idejét előhozni – nemes feladat. A pillanatok művészete tíz centire egy ember arcában, egy érintésben – felemelő. A találkozás - maga kapcsolat. Ezt a legnehezebb elérni. Apropó! Néztek már egymás szemébe a Blaha Lujza téren két busz megérkezése között? Ölelkeztek-e már az ott élő hajléktalanokkal? Belépett már valaki folyamatosan a legintimebb auránkba?
Nyolc ember nyolc bőrönddel. A Combinók fogságából szabadulnak. Valahonnan a senki földjéről érkeztek. Talán Kamchatkáról. Készek felrobbantani minden városban az emberek lelkét. Gyermekké válni. Blaha Lujza tér, vagy Nyugati aluljáró? Nem számít. Száguldozó budapesti hölgyek s férfiak, mókuskerék öltönyökben. Nyolc idegen, közülünk 70-es évek porlepte ruháiban. És a bőröndjeik. Nyolc különc bolond? Egy vonalban, egy mozdulattal indul el a street-szimfónia. Sikerül „kizökkenteni az időt” egy hamleti homokóra összetörésével – az emberek megállnak s figyelnek. Most nyolcan ők a hétköznapiságba elrejtett Sherlock Holmes-sok, akik árgus szemmel ismernek bennünket, de azt nem milyen szabályok szerint élünk s hogyan. Mert ez most nem érdekes. Három gomba a téren vizet mer. Előbb isznak, majd tenyerükkel végigsimítják a víz felületét, azután az emberek arcát. Széles vigyor, de nem erőltetett – belülről jön. A hűs víz arra is jó, hogy belemerítsék a kezeiket s az ott állókat megkereszteljék. Engem is, jó adag víz landol frissen vágott hajamon. Nevetünk. Azután mindenkit átölelnek. Csoport-ölelés. Egy ártatlan épp ott pihenő turista statisztává válik, nem csak a helyzetre harapnak rá a nyolcak, hanem a szegény „áldozat” gyulai kolbászára. Hosszú sorban, egymás mögötti sorban ülnek. Mindenki kap egy falatot. Közben röhögünk. Rajta vagy inkább magunkon. Szigorúan egyszerre mozdulnak. Lefekszenek a földre. Napoznak s feltárul a színház titka. Csak a találkozásban él. Melléjük fekszünk. Ez az érzés mindenhol ugyanaz. A Blaha éli a megszokott életét, film pereg, mindig változó szereplőkkel, a háttérvásznon buszok mennek s jönnek, embertömegek le s fel. Milyen érzés, amikor áll a busz kinyílt kabát-ajtókkal, kitárulkozva, s egy arc s egy tenyér a koszos ablak másik oldalán téged néz? Visszanézel? Irigyeltem a buszon ülőket. Urbán-poetika egy az egyben. A 178A jelzésű busz a kiszemelt áldozat. Nyolc tenyér, tizenhat arc. Mindenki mosolyog, nevet. Egyesek nem értik, valami politikai demonstráció része lehet, vagy ennyi őrült miért futkározik az utcákon? Néztél-e már fel a Blahán? Az is a mi Budapestünk.
Ez a performansz arra késztet több tucat embert, minket, hogy nézzünk fel a Corvin Áruházzal szembeni régi épületre. Pásztázzon csak a szemünk a régi ornamentikákon, balkonokon, jé, ott is emberek élnek. Sőt vissza is integetnek nekik, nekünk. Ők az úttesten állnak, mosolyogva szerenádot integetnek egyszerre egy molett hölgynek odafenn. Kattog a szívem, szerintem fel akarnak menni majd! És úgy lett, elnyelte őket egy sötét kapualj. Tíz perc is eltelik, de semmi. Nem baj addig gyönyörködünk Budapest régi építészetében. Előtűnnek, mindenkin szomorú száj rajzolata. Nem sikerült. Mármint bejutni. Talán tolvajoknak nézték őket. Mert ilyenek vagyunk már. Ha egy csapat be akar jutni a lakásunkba, akkor biztos elemelnek valamit. Félünk? Ilyen a világ. A koordinátor-mediátor hölgy csalódottan közli mellettem, nem sikerült a béketárgyalásokat dűlőre vinnie. Egy csapat vidám színész az én lakásomban? Ki hallott már ilyet?
A bőrönd kinyílik. Fénykép kúszik elő, mindenkinél egy-egy darab. Kik vannak rajtuk? Ők és családtagjaik, a múltból. Nem minket, őket keresik bennünk. Valaki elérzékenyül. És megint ez az ölelés. Lehunyt szemmel. Városi szentimentalizmus 2008-ban? Kicsik és nagyok, hajléktalanok s hajlékonyak. Mire kinyitjuk a szemeinket, nem hiszünk nekik. Eltűnt a nyolc angyal. No, pörögjünk tovább.