Szögezzük le, hogy a cikkíró nagy rajongója Baz Luhrmann eddigi filmjeinek. Kezdve a Kötelező táncokkal, a Rómeó és Julián át a Moulin Rouge-ig. Mert bejött neki a szupergiccset a groteszkkel, a szirupot az iróniával vegyítő sajátos, eklektikus stílus, amivel minden eddig általa elmesélt történetet egyedivé, messziről felismerhetően Baz Luhrmanossá tett. Az Ausztrália ehhez képest minden egyediséget nélkülöz, csupán egy a háborús, szerelmes kalandfilmek hosszú sorában.
A film narrátora, a „tejeskávé” kisfiú Nullah (Brandon Walters), azt mondja, minden embernek kell, hogy legyen saját története, és tudnia kell, hogy azt a történetet miért meséli el. Luhrmann úgy tűnik, nem tudta, hogy miért is akarja elmesélni az Ausztrália történetét. Azért, hogy az ausztrál őslakosok erőszakos asszimilációjáról, az őslakos és félvér kisgyerekek családjuktól való elszakításáról, a tradíciók és az őslakosok világnézetének lerombolásáról beszéljen, esetleg egy úrinő a vadonban típusú kalandfilmet vigyen vászonra, vagy netán egy háborús-szerelmes filmet. Leforgatta hát mindhármat egy filmben, létrehozva egy majdnem háromórásra nyúló hollywoodi giccset leöntve sok-sok sziruppal, amiben Ausztrália gyönyörű tájai ugyanúgy csak hátteret szolgáltatnak a filmhez, mint a háborús pusztítás képei.Az eredetiségre bajosan találna rá, aki keresni próbálná ebben a filmben. Nemcsak a szüzsé, a karakterek szintjén nem látunk semmi újat, de képileg és zeneileg sem kapjuk azt, amit az eddigi Baz Luhrmann filmek alapján elvárnánk. A sztori kölcsönveszi jó néhány már korábban megírt – és tegyük hozzá az Ausztráliánál sokkal jobban megírt – film sikerreceptét az Elfújta a széltől, az Afrika királynőjén keresztül a Távol Afrikától című filmig. De ne csodálkozzunk azon se, ha néha Krokodil Dundee, vagy épp Szenvedélyek viharában, sőt Volt egyszer egy vadnyugat utánérzésünk van.
Nicole Kidman semmi újat nem nyújt a már ezerszer látott makacs, nyápic, jégcsap úrinőről kiderül, hogy belevaló, szenvedélyes nő szerepkörben. Hugh Jackmann sem teljesít sem valami hatalmasat, viszont állati jól néz ki, miközben a tábortűz fényénél vödörből önti csupasz felsőtestére a vizet. Ez utóbbi jelenetet egyébként ráadásul még lassítva is látjuk, hogy tökéletes legyen képi sablon. De ez mind semmi a szürreális színekre festett ausztrál naplementék, és a drámai nagytotálok tömkelegéhez képest.
Igaz, ez mind nem újdonság, hiszen a grandiózus képek és a hatásvadászat Luhrmanntól soha nem állt távol, ám eddigi filmjeiben nem érződött, hogy mindezt száz százalékosan komolyan is venné, a giccs sokszor nem a beleélést, sokkal inkább az elidegenítést szolgálta. Az Ausztrália viszont egyedül csak akkor élvezhető, ha a néző első pillanattól az utolsóig belesüpped a látványba, nem emelkedik fölé, nem gondolkozik, csak sodortatja magát a filmmel.
Nullah és varázsló nagyapja alakján keresztül kaphatnánk egy másik nézőpontot, kialakulhatna a filmnek egy másik síkja is, és valószínűleg ez is lett volna a két figura szerepeltetésének célja, sőt mivel a történetet Nullah meséli el nekünk, tulajdonképpen főszereplője a sztorinak, mégis sokszor őt és az öreg varázslót csak kelléknek érezzük, díszletelemnek, melyek segítségével ráadásul számtalan kalandba belekergetheti Luhrmann hőseit, hisz a bennszülöttek varázsereje a legkilátástalanabb helyzetekből is kimenti őket.
Baz Luhrmann eddigi filmjeiben a zene is nagyon lényeges és közel sem megszokott szerepet töltött be, ám ezúttal ezen a téren sem találkoztunk nagy leleménnyel. Az ilyen típusú filmekben megszokott patetikus, szimfonikus zengés mellett van egy visszatérő zenei motívuma is a filmnek, de ez is bár ne lenne. Az Óz musical híres dalát, a Somewhere over the rainbow-t éneklő bennszülött árva fiú látványa már a soknál is több.
A felsoroltak dacára nem akarnék senkit lebeszélni a filmről. Aki szereti a fordulatokban gazdag, az érzelmek széles skáláján zongorázó, varázsecsettel festett, látványos, szigorúan happy enddel és erkölcsi tanulsággal végződő filmeket, és főleg nem látott előtte Baz Luhram filmet, így nem hiányzik neki a rendezőre jellemző bátorság és szokatlan látásmód, amivel eddigi filmjeinek történeteihez hozzányúlt, nos, azoknak bátran ajánlhatom az Ausztráliát. Unatkozni végül is nem fog.