A Diana: A Celebration kiállítást szervező Arts and Exhibition International nevű cég elnöke azt írja a világutazó tárlatról: "Biztos vagyok benne, hogy távozás után mindenki úgy érzi majd, egy kicsivel jobban megérti ezt a csodálatos embert." Én ennek épp az ellenkezőjét éreztem. Nem sok újat tudtam meg a hercegnőről, hiányérzettel és csalódottan távoztam. A legnagyobb élmény az volt, hogy bejárhattam a Károlyi-Csekonics Rezidencia épületét, amelynek eddig még a létezéséről sem tudtam.
Pedig már a sajtót köszöntő RTL klubos celeb - Ördög Nóra is azt ígérte, hogy valami "egészen megdöbbentő esemény" tanúi leszünk, és idejekorán - még mielőtt a kiállítást egyáltalán megnyitották volna a nagyközönség számára - leszögezte, hogy bizonyára ez a kiállítás is legalább olyan sikeres lesz, mint a szintén a Show Time Budapest és az RTL Klub által Magyarországra hozott Titanic utazó-kiállítás volt.
Elég okuk van, hogy a sikert garantáltnak lássák, Angliában 800 ezren, Amerikában és Ausztráliában pedig egymillióan voltak kíváncsiak rá. Európában pedig nálunk mutatják be először. Ennek alapján számíthatnak külföldi látogatókra is. Ez meg is látszik a kiállításon, az angol szöveg szinte mindenhol jobban szem előtt van, mint a magyar és ezeket nagyobb betűkkel is szedték. Arról nem is beszélve, hogy a kiállítás címe is angol.
De lássuk, mit tartalmaz maga a kiállítás, az "időutazás", ahogy a szóróanyag mondja. Hat teremnyi tárgyat, kezdve az első teremmel, amely Diana őseit, a Spencer családot mutatja be, és zárva a tiszteletadás szobájával, ahol a hercegnő temetésének egykori tévés felvételei peregnek, elolvashatjuk Diana bátyjának, Charlesnak a temetésen mondott beszédét, beszívhatjuk a töménytelen mennyiségű szétszórt rózsaszirom illatát és a hangszórókból persze a Candle in the Wind zeng Elton Johntól. A származást és a halált bemutató szobák között pedig a gyermekkort, az eljegyzést és esküvőt, Diana öltözködési stílusát és humanitárius tevékenységét felidéző termeken haladhatunk keresztül. Tárgyak, levelek, ruhák, családi videofelvételek és fényképek és a média által készített fotók és felvételek.
És, hogy mindezeket végigböngészve mit tudtam meg? Hogy Diana -mint akármelyik kislány - négyévesen zabálnivaló volt, voltak játékai, iskoláskorában volt bizonyítványa, tanult balettozni, szteppelni, és jól úszott. Hogy mielőtt hercegnő lett volna óvodai segítőként és takarítással keresett pénzt. Amikor Charles megkérte a kezét, zavarában röhögőgörcsöt kapott, de ezután rögtön igent mondott. Hogy nyolc méter hosszú uszállyal ellátott menyasszonyi ruháját az aktuális trendek szerint szabták, de a tündérmesék királykisasszonyainak ruhái is ihletet adtak a tervezőknek. A menyasszonyi torta pedig öt emeletes és hét kilós volt. Aztán privát videókból kiderült, hogy örült, ha nyert a futóversenyen, szeretett síelni és nevetett, ha a vidámparkban felült a körhintára. Továbbá megtudtam, hogy a divat terén egyedi ízlése volt, és termetén még azok a szörnyű, selyemkreppből készült, függönyrojtos, mindenhol buggyos ruhák is varázslatosan álltak, amilyeneket ma maximum angol second hand butikokban tudok elképzelni, de ott se akasztom le a vállfáról. Minden szituációban kifogástalan volt a külseje, még Angolába is Ralph Lauren és Armani által kreált "munkaruhában" ment, hogy a taposóaknák ellen kampányoljon. Apropó humanitárius munkák: hírességek közül elsőként fogta meg nyilvánosan AIDS-betegek, és leprás betegek kezét, de lelkesen támogatta az Angol Nemzeti Balettet is. Aztán meghalt, de emléke örökké szívünkben él, és a halála után létrehozott Diana emlékalapítvány a mai napig segíti az elesetteket és rászorulókat.
Ezt mind megtudtam. Felsorolni hosszú, végignézni is körülbelül egy óra. Mégis, valójában nem tesz mást ez a kiállítás, csak újból elmeséli azt az együgyű tündérmesévé butított történetet, amit Dianával kapcsolatban már ezerszer hallottunk. Mese egy földre szállt angyalról, aki volt cuki gyerek, szerelmes menyasszony, elragadó hercegnő, jótékony segítő, aztán - mivel ő mégiscsak egy földi angyal volt, így nem élhet örökké - meghalt.
Csak éppen az nem derül ki, hogy valójában ki volt ez a nő, aki Tony Blair szavaival élve a "nép hercegnője" volt, de igazán sosem lehetett a királyi család hercegnője. Akit egy ország, egy világ imádott, bálványozott, de púp volt saját férje és az egész királyi család hátán, aki válásával végleg kikerült a családból és, akinek tragikus halálakor nem akarta félárbocra engedni a zászlót Erzsébet királynő. A kiállítás ugyanazt csinálja a kényes kérdésekkel is, amit a királyi család tett hosszú éveken keresztül. Szőnyeg alá söpri őket. Érdekes, hogy Diana tiszteletére - aki sosem akart divatbabának tűnni, inkább azt szerette volna, ha hétköznapi nőként néznek rá (és ezt még a kiállítás is kiemeli), aki nyilvános interjúban közölte, hogy depressziós és bulimiás, kiteregette a családi szennyest, egyértelművé tette, hogy házassága romokban van, elmondta szeretői nevét - egy olyan kiállítást rendeznek, ami hallgat minderről. Egy olyan kiállítást, ami nagyvonalúan átugorja a házasságkötés és a végzetes autóbaleset között történteket és ellentétben a kiállítás alcímével - Feleség, anya, hercegnő, legenda - előbbi kettőről szinte egyáltalán nem mond semmit és csak az utóbbi két "címke" mentén tupírozza tovább azt a habos-babos mesét, aminek valószínűleg kevés köze van a valósághoz, viszont jól el lehet adni.
Megtekinthető: 2009 január 31-tól május 3-ig.
Helyszín: Károlyi-Csekonics Rezidencia, 1088 Budapest, Múzeum utca 17.
Árak: felnőttjegy: 3900 Ft, gyerekjegy: 1900 Ft, diák/nyugdíjas jegy: 2500 Ft, családi jegy: 9700 Ft