Szobrot állítanak Nagy Lászlónak a költészet napján; az egykor a főváros XVIII. kerületében élt költő bronz mellszobrának elhelyezését a helyi képviselőtestület szerdán egyhangúlag szavazta meg.
Kő Pál Kossuth-díjas szobrász alkotása egy nyitott könyvet idéző mészkő posztamensre kerül; a mintegy 84 centiméter magas bronz mellszobor a középkorú költőt ábrázolja fején babérkoszorúval, és felesége, Szécsi Margit szobra felé tekint.A XVIII. kerületi Kossuth téri sétányon járók először a költő tekintetével találkoznak, majd elhaladva a szobor mellett kibontakozik a portré profil része.
A kerületi művészek mellszobrait bemutató szoborsétány kialakításának ötlete a 90-es években született meg. Az önkormányzat akkori oktatási-, kulturális- és sportbizottságának elnöke, Feitl István úgy gondolta, hogy a sétány mentén mellszobrok elhelyezésével lehetne tisztelegni a kerületben élt és alkotott művészek előtt.
A sétányon az érdeklődők a XVIII. kerületi önkormányzat mostani döntése alapján Kondor Béla és Szécsi Margit után április 11-től Nagy László szobra előtt is elidőzhetnek; a XVIII. kerületi önkormányzat a költészet napján, április 11-én avatja fel a költő bronz mellszobrát.
Nagy László (1925-1978) Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító a Veszprém megyei Felsőiszkázon született. 1941-től a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájába járt. 1946-ban beiratkozott az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára, ahol többek között Borsos Miklós tanította, a következő évtől a Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet, tanára volt Kmetty János és Barcsay Jenő is.
1947-ben a Valóság című folyóirat leközölte hét versét és egy rajzát. A kedvező fogadtatás fellelkesítette, ettől kezdve életét a költészet töltötte be. 1948-ban átiratkozott magyar-szociológia-filozófia szakra, majd az orosz szakot is felvette.
Egy évvel később a könyvnapokra megjelent első kötete, a Tűnj el, fájás. 1949-től 1952-ig írói ösztöndíjjal Szófiában a bolgár népköltészetet tanulmányozta és fordította. Hazatérve feleségül vette Szécsi Margit költőnőt, 1953-ban megjelent műfordításkötete, a Szablyák és citerák, s Zelk Zoltán meghívta a Kisdobos című gyereklaphoz.
1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd haláláig főmunkatársa volt. 1965-ben hosszas hallgatás után új kötete jelent meg, a Himnusz minden időben. 1966-ban költői és műfordítói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.
Az ezt követő időszakban egyre nőtt népszerűsége, versei, műfordításai több kötetben is megjelentek: Darázskirály, Babérfák, Arccal a tengernek, Versben bujdosó. 1977-ben sajtó alá rendezte a Jönnek a harangok értem című verseskötetét, de megjelenését már nem érhette meg.