A magyarországi cigánytelepekről készített fotókat több európai nagyvárosban kiállították. E „füstös képeket” most is levetítik Horváth M. Judit fotóriporter új tárlatán.
A tárlat a fővárosi Mai Manó Házban látható április végéig, ám az alkotó félszáz, meseszerű témájú színes fotóval egészítette ki a kollekciót, tág teret nyitva az asszociációknak.Horváth M. Judit hivatásszerűen 1985-től kezdett fényképezni. Eleinte szabadúszóként dolgozott különböző lapoknál. A rendszerváltástól az Amaro Drom romalap képszerkesztő-fotóriportere lett, 1994-ben pedig elnyerte a Sajtófotó-pályázat esszédíját. Szintén fotográfus férjével együtt bejárták a hazai cigánytelepeket és Más Világ címmel közös fotóalbumot jelentettek meg 1998-ban. Ez a drámai mondanivalójú, fekete-fehér képanyag még abban az esztendőben eljutott vándortárlat formájában a győri Mediawave kiállítására éppúgy, mint Budapesten a Vigadó Galériába. Külföldön a litvániai Kaunas után Bécs és Helsinki lett a bemutatók színhelye, tavalyelőtt pedig meghívták a lengyelországi Bielsko Bialába is. Most a magyar főváros szívében, a Mai Manó Ház emeletén is ezeknek a „füstös képeknek” non-stop vetítése fogadja a belépőt a fotóriporter április 26-ig látható egyéni tárlatán.
Annál nagyobb a kiállításlátogató meglepetése, amikor a továbbiakban megtekinti a falakon függő félszáznyi színes képet. Csalóka látszat címmel az utóbbi évtized válogatott termését tárja az érdeklődők elé, ám ezekkel teljes fordulatot tett a szürke hétköznapok szociofotóinak riportsorozatától egy képzeletbeli mesevilág felé. Jung és Freud álomfejtéseiből idéz a képekhez mellékelt feliratokon,vagy Weöres Sándor bűbájos gyermekverseinek részleteit illeszti az „illusztrációkhoz”, s észrevétlenül magával ragadja a nézőt is a realitás prózai talajáról a gyerekek szabadon szárnyaló fantáziájának varázslatos birodalmába, félszáznyi szebbnél-szebb kép erejéig. Ezek hol teljesen külön életet élnek, hol összetartoznak kisebb-nagyobb sorozatokban, egyesek meg éppen éles ellentétben állnak egymással.
A végső meghökkenés akkor következik, amikor a látványos kiállítás legutolsó termében, mindössze egyetlen üveglappal fedett fakazettában összezsúfolja valamennyi kellékét, amelyekből - hol drámaian, hol líraian, hol pedig humorosan - ezeket a „variációkat azonos témára” hallatlan invenció-készséggel és ötletgazdagsággal összehozta.
Alkotói módszeréről és a tárlatanyag létrejöttének körülményeiről többek között így vall:
- Származásomból, lelki alkatomból, nem utolsó sorban női mivoltomból adódik, hogy számomra a valóság és a mese szorosan összefonódik, a köztük levő szűk mezsgye átjárható. Könnyedén lépek át egyikből a másikba, és e kettős létállapotból fakadó bizonytalanságomból születnek képeim. A mágia, a valóság megváltoztatásának képessége a gyűjtögetéssel kezdődik. Tárgyaim körülvesznek, együtt élek velük akár hosszú évekig, személyes, furcsa kapcsolat alakul ki közöttünk, és egy napon, a fotográfia eszközeit használva, váratlanul és irányíthatatlanul megszületik a bennem élő kép. Fotóimon alakjaim fiktív életének reprezentációja köré saját, valós életem vágyait, elemeit szövöm.
- Hogyan viszonyul albumának olvasóihoz vagy kiállításainak nézőközönségéhez?
- A realitás kirekesztésével, egy alternatív világ megjelenítésével létrehozom a
kilépés illetve a belépés, a mással való azonosulás lehetőségét. Módot teremtek az idegenség megismerésére, betekintést az általam kreált, rám jellemző világba, azt remélve, hogy érzelmi asszociációkat, meglepetést és felismerést váltok ki azokból, akik kapcsolatba kerülnek a képeimmel. Két különböző világ létezik: a befogadó és a mű világa. Ez a kettős világ egymással szoros kapcsolatban áll. A befogadónak magával hozott ismeretei, érzetei, előítéletei vannak az adott művel kapcsolatban, amelyeket akaratlanul is beépít az éppen látott kép értelmezésébe. Dialógus jön létre a befogadó és a mű világa között. Ha nem lennének mesék, képzelőerőnk nem tudna kibontakozni kellőképpen. Saját valós világunkba lennénk bezárva, a mese azonban kulcsot kínál egy mélyebb megértéshez.