Egy héten belül jelent meg a Pearl Jam és az Alice In Chains új lemeze, utóbbiak november 27-én Budapesten koncerteznek. Nem, nem 1993-at írunk, hanem 2009-et, és a fiatalabbaknak lehet, hogy már el is kell magyarázni, mi az a grunge. Megpróbáljuk...
KOSZ A KÖRÖM ALATT A grunge szó jelentése kosz, mocsok, piszok. Zenékre, zenei effektekre a ’70-es évek elejétől kezdve használták, konkrét stílusirányzatra viszont csak a ’80-as évek második felétől kezdték el alkalmazni, miután az amerikai Washington államban elkezdett megerősödni a helyi underground punk/rock/alternatív mozgalom. Az elnevezést a legendárium szerint a Green River, majd később a Mudhoney frontembere, Mark Arm terjesztette el a meglehetősen belterjes helyi zenei mozgalom berkeiben, melynek központja minden értelemben Seattle volt. A Nirvana áttörését követően a jó üzletet szimatoló kiadók természetesen boldog-boldogtalanra ráaggatták a varázscímkét – jellemző, hogy a négy legismertebb ide sorolt csapatnak, a Nirvanának, a Pearl Jamnek, a Soundgardennek és az Alice In Chainsnek zeneileg valójában nem volt túl sok köze egymáshoz. Kim Thayil (Soundgarden): „Grunge, mint stílus, sohasem létezett. Az egész csak egy skatulya volt, és kizárólag a lemezkiadóknak kedvezett, akik minden olyan rockcsapatot begyömöszölhettek ide, akik különböztek a ’80-as évek hajbandáitól. Ha megvan a Nirvana, az Alice In Chains, a Pearl Jam és a Soundgarden lemeze, akkor vegyél még pár grunge-CD-t, így ment ez… Irtózom az efféle felfogástól. Én egyszerűen csak a saját zenémet akartam játszani, nem pedig grunge-ot meg alternatív rockot, vagy az isten se tudja, mit, és úgy gondolom, ezt minden hiteles zenekar minden hiteles zenésze így látta. Abból a szempontból nagyon pozitív volt a seattle-i mozgalom, hogy nemcsak a mi bandánkon segített, hanem a barátaink helyi csapatain is, a siker váratlansága és mértéke azonban sokakat felkészületlenül ért.”
SEATTLE Az Egyesült Államok északnyugati partvidékének legnépesebb városa, gazdasági és szellemi központja. A várost az 1850-es években alapították, nevét a környék legendás indián vezéréről, Seattle törzsfőnökről, azaz Noah Sealth-ről kapta. Lakosainak száma az agglomerációt is beleszámítva megközelíti a 4 milliót. A széles közhiedelemmel ellentétben Seattle a grunge előtt is pezsgő zenei élettel rendelkezett: maga Jimi Hendrix is itt született, a későbbi években pedig olyan platinalemezes sztárzenekarok hódították meg innen Amerikát és a világot, mint a Heart vagy a Queensryche. A grunge vezérhajójaként ismert Nirvana velük szemben nem is Seattle-ből, hanem a közeli Aberdeenből származott. Jerry Cantrell (Alice In Chains): „Sokan mintha elfelejtették volna, hogy ez a csomó fiatal zenekar nem attól lett jó, hogy Seattle-ből jött, hanem éppen ez a sok jó banda tette akkorává Seattle nevét a rockzenében. Ez egy kimondottan zenei város nyüzsgő klubélettel, ráadásul az itteni bandák mindig összetartottak és kölcsönösen segítették egymást. Ugyanúgy, ahogy nem a Pearl Jam volt az első jó seattle-i banda, biztos, hogy a jövőben is rengeteg kiváló csapat érkezik majd Seattle-ből.”
Andrew Wood: ha életben marad, talán
minden másképp alakul
AZ ELSŐ HEROIN-HALÁL Seattle nyüzsgő klubéletének legfelkapottabb reménysége a ’80-as évek legvégén egyértelműen a Mother Love Bone volt, akik előtt az egész szakma szerint fényes jövő állt. A csapat rendkívül előnyös lemezszerződést kötött az Atlantic Recordsszal, akik egyenesen a következő potenciális megasztárt látták meg a klasszikus dallamos hard rockot érdekes hangulatokkal, sajátosan szállós, pszichedelikus ízekkel feldobó bandában, első és egyetlen lemezük, az 1990-es Apple azonban csupán posztumusz jelenhetett meg. A zenekar központi alakja a karizmatikus frontember, Andrew Wood volt, aki hosszú, szőke sörényével és kifejező hangjával méltán válhatott volna a következő nagy rockistenné, ám a lemez kiadása előtt mindössze néhány héttel holtan találták a lakásában: tragikusan korai halálát herointúladagolás okozta. Korábbi zenésztársai egy Temple Of The Dog című emlékalbummal búcsúztak el, amelyen az egész – akkor még underground – seattle-i mozgalom krémje szerepelt. A Mother Love Bone tragikus vége után a gitáros Stone Gossard és Jeff Ament basszusgitáros Mike McCreadyvel és egy San Diego-i szörfoktató énekessel, bizonyos Eddie Vedderrel megalapították a Pearl Jamet. Nevüket Vedder Pearl nevű nagymamája ihlette, aki néhány ősi indián recept alapján kiváló lekvárt tudott főzni különféle hallucinogén növénykékből. A Pearl Jam Seattle-ben sosem tudta lemosni magáról gyökereit: a város többi zenekarához képest tisztább, letisztultabb hangzásuk, érzékeny dallamosságuk miatt a Nirvanától például állandóan megkapták a „fake cock rock” titulust.
Kurt Cobain: sorsba kódolt tragédia
A VESZTESEK MESSIÁSA Habár a Mudhoney és a Tad révén angolszász alternatív zenei körökben egyre sikkesebb volt szeretni a washingtoni színtér zenekarait, a dolog azonban az aberdeeni Nirvana első albuma, az 1989-es Bleach révén kezdett el igazán mozgolódni. A hányattatott családi hátterű, labilis személyiségű Kurt Cobain énekes/gitáros és Krist Novoselic basszusgitáros által alapított zenekar punkos intenzitású, ám néhol poposan slágeres zenéjével gyorsan kitört az ismeretlenségből, és leszerződtek a multinacionális Geffen Recordshoz, akik korábban a Guns N’ Rosest is befuttatták. Cobain: „Nagyon, nagyon súlyos popzenét játszunk, de a legkevésbé sem érdekel a profizmus. Ha hamis a gitár, hát hamis, és ha gerjed, akkor meg gerjed. Egyszerűen mind ritmika, mind zene szempontjából bénák vagyunk, és olyan keményen bánunk a hangszereinkkel, hogy állandóan csak hangolhatnánk, ha el akarnánk kerülni a hamis hangokat!” Második lemezük, a Nevermind 1991. szeptember 24-én került a boltokba, és amikor a Smells Like Teen Spirit című dal révén két és fél hónappal később letaszította Michael Jacksont a Billboard-lista első helyéről, mindenki számára világossá vált: itt az új korszak. Nyilvánvaló volt, hogy a Nirvana problémás zenekar: habár a kezdetektől fogva sikeresek és ismertek akartak lenni, az MTV-s sztárságot, a nagy turnékat és a hirtelen felbukkanó új rajongókat roppant nehezen viselték. Miközben csillaguk felfelé ívelt, az X-generáció messiásának, kora Jim Morrisonjának kikiáltott Kurt Cobain fokozatosan mind rosszabb és rosszabb lelkiállapotba került, és egyre többet drogozott.
Alice In Chains: az eladható halál
A SÖTÉTEBBIK OLDAL A punkos hangzásvilágú csapatok mellett a seattle-i külváros kitermelte a maga súlyosabb hangzású képviselőit is, ám a Soundgarden és az Alice In Chains is sajátos csavarral játszották kemény rockjukat. A Chris Cornell énekes és Kim Thayil gitáros alapította Soundgarden a Led Zeppelin, a Black Sabbath és a Beatles nyomdokain alkotva vált jól ismertté még a Nirvana előtt. Thayil: „Amikor a Louder Than Love album megjelent, a Nirvana még egyáltalán nem volt ismert, a Pearl Jam pedig nem is létezett, így mi voltunk a legsikeresebb alternatív rockzenekar. Ezt a kategóriát eleinte mi erőltettük, ugyanis nem akartuk, hogy egy skatulyába kerüljünk azokkal a zenekarokkal, akiket akkoriban heavy metalnak és hard rocknak neveztek, a White Lionokkal, a Poisonokkal, így inkább azt mondtuk, hogy mi nem vagyunk metalzenekar. Ettől függetlenül persze nagyon is szerettük az olyan hard rock és heavy metal bandákat, akik önmagukat adták, és mindig szívesen léptünk fel a Guns N’ Roses vagy a Skid Row előtt.” Igazi áttörésük az 1991-es Badmotorfingerhez, megasztárstátuszuk pedig az 1994-es Superunknownhoz, közelebbről annak Black Hole Sun című elhíresült videoklipjéhez volt köthető. A Jerry Cantrell gitáros / énekes és Layne Staley énekes nevével fémjelzett Alice In Chains – az összes közül a legmetalosabb zenekar – a konzervatívabb rockközönség körében is komoly respektet vívott ki magának 1990-es Facelift bemutatkozásával. Az 1992-es, ópiátokban áztatott Dirttel az egész évtized egyik legmélyebb és legfontosabb albumát tették le az asztalra, mely még kriptaszaga ellenére is képes volt MTV-s multiplatina kereskedelmi sikerré válni.
Chris Cornell
FARVÍZ A Nirvana jó időben volt jó helyen: a Jane’s Addiction, a Faith No More vagy a Living Colour az előző években előkészítették a hagyományostól eltérő rockzenék áttörését, a bomba pedig éppen a Neverminddal robbant. A lemez sikerét követően a reflektorfény Seattle-re irányult: a Pearl Jam debütálása, a Ten nem volt gyors siker, de nagyjából egy évvel a Nirvana áttörése utánra kifutotta magát, és különösen Amerikában okozott elképesztő őrületet. A Soundgarden és az Alice In Chains kevésbé populáris zenét játszottak, így némileg kevesebb lemezt értékesítettek a másik két bandánál, ám panaszra még így sem volt okuk. Chris Cornell: „Az MTV-nél és a rádióállomásoknál az olyasféle rövid, popos nótákat szeretik, mint amilyen a Smells Like Teen Spirit, nekünk azonban nincsenek ilyen számaink. Mi sosem írtunk dallamos popnótákat, amiket aztán dúdolni lehet otthon, a rádiósoknak pedig kizárólag ilyenek kellenek, hogy minél több autó- és sörreklámot tehessenek a programjukba és persze még több pénzt a zsebükbe. Mi viszont nem azért zenélünk, hogy sört adjunk el. Megisszuk ugyan a sört, de legfeljebb ennyivel járulunk hozzá a jobb söreladási statisztikákhoz…” A generáció legnagyobb példányszámban elkelt albuma mindmáig a Nevermind, amit napjainkig több mint 25 millióan vásároltak meg, de a Ten eladásai is megközelítik a 20 milliót. Az Alice In Chains Dirtje 6 millió, a Soundgarden Superunknownja 8 millió zenehallgató polcán sorakozik ott. Természetesen a nagyok nyomán tucatjával bukkantak fel a jobb és rosszabb imitátorok, melyek közül a San Diego-i Stone Temple Pilots lett a legismertebb, sikerük vetekedett a seattle-i nagyokéval. Cornell: „Ez a grunge dolog hasonló a Guns N’ Roses világméretű áttöréséhez, amikor hirtelen egész Los Angeles Jack Daniel’s palackkal a kezében, kendővel a fején kezdett el járni, amikor pedig még korábban a Metallica kezdett sikeres lenni, csak fekete spandexnacis zenészeket lehetett látni, lehetőleg fehér magasszárú edzőcipőben, fekete pólóban és bőrdzsekiben. Ez is klisé, az is klisé. Ahogyan nem volt új Guns N’ Roses és nem bukkant fel második Metallica, ugyanúgy egyetlen cég sem fog tudni szerződtetni még egy Nirvanát.” És valóban nem tudott.
Eddie Vedder: nehezen viselte
SIKERUTÁLAT 1992 végére az MTV és az éter is a Nirvana és a Pearl Jam nevétől volt hangos, a Nevermind és a Ten hihetetlen példányszámokban fogytak a boltokból – aminek egyedül az érintettek nem örültek annyira. Eddie Vedder: „Nekem már 100 ezer eladott lemez is soknak tűnt, főként ahhoz képest, hogy amikor annak idején a demokazettáinkat levittem a közeli lemezboltba, mindig csak tíz darabot tudtam otthagyni, és még azokat is csupán bizományiba vették át. Aztán amikor úgy 4-5 hónap alatt elment belőlük száz darab, hihetetlenül soknak tűnt a szám: hűha, már száz kazettánk elfogyott!… Akkora sikert, amekkorát a Ten lemez aratott, nem igazán lehet felfogni, de ez számomra mindössze annyit jelent, hogy fél évre előre ki tudom fizetni a lakbéremet. Így legalább egy gonddal kevesebb szakíthat el a zenétől, engem ugyanis kizárólag a zene érdekel. Az egész hacacárénak annyi értelme van, hogy ezáltal egy csomó emberhez eljut a muzsikánk. Rengeteg csodálatos zene van, amiről senki sem hallott. Ismerek olyan fickókat, akik otthon, a négycsatornás magnójukkal veszik fel a nótáikat, talán a legjobb muzsikákat, amiket életemben hallottam. Ezeket a dalokat a kutya sem fogja hallani, de ettől még egy cseppet sem lesznek rosszabbak. Egy MTV Video Music Awards-féle esemény csak arra jó, hogy egybegyűjtsék a hírességeket, aztán mindenki játszhassa a rocksztárt.” Krist Novoselic: „Jelenleg tele van a padlás ezekkel az úgynevezett alternatív bandákkal, akiknek a muzsikája körülbelül annyira alternatív, mint mondjuk Bruce Springsteené. Ezeket egyszerűen csak az alternatív cimkével próbálják meg eladni és ezzel sajnos teljesen összezavarják az embereket. Ez is része annak a fura, az MTV által a képernyőre vitt zenei forradalom-szarságnak, aminek az utóbbi években tanúi lehettünk… Sok kiadó csak bűvészkedik, ügyeskedik, ki akarják használni és jól le akarják kaszálni a hullámot. Az embereknek fel kellene vértezniük magukat ezzel szemben. Nagyon vigyázniuk kell, mert grunge-os ruhába öltözött farkasok ólálkodnak körülöttünk!” A Pearl Jam olyannyira gyűlölte a sztárságot, hogy második lemezük, az 1993-as Vs. megjelenésétől kezdve teljesen kivonultak a bizniszből: még a lemezcég legdurvább fenyegetései ellenére sem voltak hajlandók videoklipet készíteni, és interjúkat is alig adtak. Vedder: „Nem akarok Bonóvá válni, aki a dalaiban mindig nagyon fontos problémákat feszeget, és ezért mindenki tőle akar választ kapni a problémás kérdéseire. Hogyan adhatnék válaszokat másoknak, amikor még a saját kérdéseimet sem tudom megválaszolni? De ugyanakkor arról sem énekelhetek, hogy milyen klassz is az élet, miközben csak tragédiákat látok magam körül, amik engem is magukba szippantanak. Mindig egy hatalmas koffert cipelek ki magammal a színpadra, ami tele van problémákkal, és hogy ezektől a terhektől megszabaduljak, olyan keményen kell énekelnem, ahogyan csak tudok. Már régóta nem magamnak énekelek.” A Nirvana nem volt ilyen karakán: mire elérkezett az 1993-as In Utero megjelenése, Kurt Cobain már nem volt képes nemet mondani senkinek, a rá nehezedő iszonyatos nyomást pedig még több droggal igyekezett feloldani.
Layne Staley (1967-2002)
A VÉG Kurt Cobain 1994. április 5-én főbelőtte magát seattle-i otthonában: halálának körülményeit ugyan azóta is igyekeznek misztifikálni, a rendőrségi vizsgálatok szerint a képlet tiszta volt, a heroinizmusa és gyomorpanaszai miatt totálisan leromlott fizikai és mentális állapotban lévő, Courtney Love-val kötött házassága tönkremenetele okán mély depresszióba süllyedt énekes nem bírta tovább, és öngyilkos lett. Halálával a grunge nagy korszakának is vége szakadt: a kópiazenekarok áradata lanyhulni kezdett, a lemezkiadók pedig új fejősteheneket találtak maguknak a Green Day, az Offspring és az ő nyomdokaikon érkező dallamos punk rock zenekarok képében. Seattle nagyjai közül a Pearl Jam a saját szabályai szerint ugyan, de napjainkig elmenetelt: zenéjük a mai napig megosztja az első két lemez híveit, hitelükhöz, állhatatosságukhoz azonban nem fér kétség, így sztárstátuszuk is megmaradt. A Soundgarden szintén méltósággal, sztárzenekarként szállt ki a bizniszből 1998-ban: úgy érezték, nincs miért folytatniuk, így barátságban elváltak egymástól. Az Alice In Chains nem volt ilyen szerencsés: Layne Staley heroinproblémái miatt a zenekar 1996-tól már egyáltalán nem lépett fel, és ugyan hivatalosan sosem oszlottak fel, mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy eredeti formájában a sztori nem folytatható tovább. Staley napra pontosan 8 évvel Kurt Cobain után, 2002. április 5-én egy túl nagy adag speedball (heroin-kokain kombó) belövése után elhunyt: alig 40 kilós holttestét két héttel később találták meg.
A JELEN A Nirvana két életben maradt tagja közül jelenleg egyedül Dave Grohl dobos alkot a reflektorfényben, a hatalmas sztárzenekarrá vált Foo Fighters frontembereként. A Pearl Jam új, sorrendben kilencedik nagylemeze, a Backspacer idén szeptemberben jelent meg, és a Billboard-lista első helyén nyitott, igazolva, hogy a zenekar respektje töretlen. Az Alice In Chains meglépte a megléphetetlent, és William DuVall személyében új énekest állított Layne Staley helyére: negyedik sorlemezük, a Black Gives Way To Blue szintén szeptemberben került a boltokba, és mind kritikai, mind üzleti fogadtatása kiemelkedően jónak tűnik. A Soundgarden egyelőre parkolópályán van, de a tagok az évek múlásával egyre kevésbé zárják ki, hogy a közeljövőben egyszer újból közösen zenéljenek - legutóbb már az éppen poposabb vizeken hajózó Chris Cornell sem ellenkezett olyan mereven, mint azelőtt.
MAGYARORSZÁG A Nirvana közvetlenül a Bleach megjelenését követően, 1989. november 21-én koncertezett Budapesten, méghozzá a Tad vendégeként. A Petőfi Csarnok Heavy Metal Klubjának keretében szervezett, kevesebb mint száz érdeklődőt vonzó koncert rövid volt és teljesen sikertelen: Cobain néhány dal után a sarokba hajította gitárját, majd levonult a színpadról. A Soundgarden 1992 májusában, a Guns N’ Roses előzenekaraként lépett fel a Népstadionban; 1994 második felében egy komplett Európa-turnét és benne egy lekötött PeCsa-dátumot mondtak vissza Chris Cornell torokproblémái miatt. A Pearl Jam 1996 novemberében közel teltház előtt játszott a régi Budapest Sportcsarnokban, 2000-ben azonban a vártnál kisebb ütemben fogytak a jegyek a PeCsa szabadterére, így inkább egy biztosabb lengyel állomást választottak helyettünk. Seattle négy legnagyobb bandája közül tehát eddig csupán az Alice In Chains nem koncertezett hazánkban, de november 27-én ez is megváltozik. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy 2006 nyarára nekik is leszerveztek már egy budapesti fellépést, ám a gyenge előzetes jegyeladások miatt a banda menedzsmentje lemondta ezt.