Mindazt, aminek a sikereimet köszönhetem, Ernő bácsitól tanultam. Alázatot, azt, hogy nincs kis és nagy munka, csak a fotográfia, amit nagyon kell szeretni - vallja Keleti Éva, a fotóművészet egyik jelentős alakja.
A művész-fotóriporter egykori tanára és mentora, a kanizsai születésű Vadas Ernő képeiből összeállított nagykanizsai tárlat megnyitása okán látogatott a minap a városba, a Magyar Plakát Házba. Itt váltottunk szót vele, arra kérve, meséljen pályája kezdeteiről, arról, hogyan jutott el a kémcsőtől a teleobjektívig.- Az életemben nagy szerepük volt a véletleneknek - bocsátotta előre Keleti Éva. - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karára jártam, mint fizika-kémia szakos hallgató, s másodéves voltam, amikor kiderült: a FORTE-gyárba kerülök, ahol vegyészként a színes filmekkel foglalkozom majd. Akkoriban még nem a hallgatók döntötték el, hova mennek dolgozni, hanem beosztottak minket. Mire én azt mondtam, rendben, de nekem fogalmam sincs a fotózásról. Sebaj, legyintettek, majd lesz, s elküldtek nyári gyakorlatra a Magyar Fotóhoz. Ez térített a fényképezés felé meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve volt. Duplán szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan mesterektől tanulhattam, mint Vadas Ernő, Langer Klára, Reiner Zoli bácsi, akik a kor legnagyobbjai voltak.
A cikk itt folytatódik, kattintson!