A jelen mindig a múlt terméke, amit valójában mi hoztunk létre életeken keresztüli tapasztalásunk önreflekciós folyamata során kölcsönhatásban az isteni törvényekkel.
Valójában ez a belső fejlődés, a karma törvénye és mind ennek következménye az is, amivel életünkben találkozunk, amit és ahogyan észre veszünk. Ez önébredési törvényszerűségből fakad, vagyis a személyiségünket és lelkünket alkotó fejlődési tendenciákkal való tapasztaló azonosulás, nem más. A kérdés az, hogy öntudatlanul élünk és vonszol a sorsunk vagyis megéljük a szenvedést vagy a látszat örömöt, ami majd később még nagyobb szenvedést hoz, vagy pedig „rátesszük” a tudatosságot amikor önmagunkat látjuk tükröződve a személyiségünkben, illetve a sorsunkban és így is keletkezik egyfajta szenvedés nyomás, de ez azonban előre vivő és ennek mentén mindig rövid-, vagy éppenséggel hosszabb távon – attól függően, hogy milyen természetű gyümölcsöző karmikus nehézségről van szó – boldogság, szabadság, szeretet és tudatosság szabadul föl.Amint világosan láthatjuk, a mostani időminőség pontosan az emberi testben való fölébredésének igazi hivatására világít rá természetes ciklusként. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ember kívülre helyezte mindazt, amit belül kellene megélnie, öntudatlanná vált, megtagadta nagymértékben, úgy hogy elfojtotta vagy kivetítette lényegét, és ezáltal kiszolgáltatva, függővé tette magát az illúzióitól, ha úgy tetszik a külvilágtól, úgy hogy azt nem megfelelően értelmezi, ezért nem a megfelelő helyén viszonyul hozzá. S a mostani előttünk álló időminőség bármilyen megújhodási agóniával, válsággal, katasztrófákkal, akár pusztulásokkal, az egész világ átalakulásával járhat, az önmagunkhoz, egymáshoz és természethez való viszonyunkban, a következő évtizedekben végeredményben mind erről szól. S ha ezen belül egy-egy konstelláció által generált leckét vizsgáljuk, akkor nem akkor tanuljuk meg azt, hogy ha külső forgatókönyvvel foglalkozunk, hogy mi történik, mi fog történni, a tükörvilágban, hanem ha elkezdjük belül orvosolni azokat az indítékokat, motivációkat, amik ezt a múltban gerjesztették, mint bennünk lévő hajlamot – hiszen azokat most is magunkban hordozzuk. S pontosan ezért, ha ezeken nem változtatunk, valójában nem fogjuk az előttünk álló időkben sem ezt másképp csinálni.
Olyan ez nekem, mint a mozigép és a mozivászon, a gépnél mi ülünk, mi pörgetjük a befűzött filmet, nem a vásznon lévő filmmel kell valamit csinálni, tehát nem a jövőnket kell megváltoztatni, s nem a külvilágot – amiben persze a külvilág eseményei sokszor kényszerítő hatásai is besegíthetnek – hanem az „itt és most”-ban tudni változni és változtatni. Így tehát láthatjuk, hogy mint mindenben, ahogy a poláris világ feszültségeiből nem az abba való belegabalyodás, hanem a pólusok tudatos megismerése általi elfogadás és integráció vezet ki, itt is a középút érvényes. A következőkben felsorolnám a szélsőségeket, amik végeredményben megakadályozhatnak abban, hogy pontosan az előttünk álló konstellációk igazi tanításait abszolváljuk, és ha ezt nem tesszük, akkor az előttünk álló idők ugyancsak az „ego és a személyiség ne változzon” címszó alatti felelősséghárítás időszaka lesz, lehet vagy a csodavárás vagy a szenvedéstől, pusztulástól való félelem jegyében; Itt most azokat, az egyébként teljesen emberi attitűdöket sorolom föl, amik általánosan és természetes módon az ego működéséből következnek, vagy következhetnek és ezek már mint szinte társadalmi jelenségek, illetve egyes embercsoportokban tudatában megjelenő hajlamok kézzel foghatóan tapasztalhatóak.
– Az az elképzelés, hogy mindaz, ami történik tőlünk, akár részben is független, eleve téves, hiszen az élet, a kozmikus törvények és az ember működésével ez ellentétes lenne. Ennek egyik szélsőséges formája az, amikor akár materiális alapon, ami mögött az éretlen és öntudatlan, föl nem ébredt vagy beteg személyiség áll, valaki vagy valakik azt mondják, hogy a tudomány az emberi okosság majd ezeket a problémákat is megoldja, nem beszélve arról, a szólamról, hogy „ez nem az én dolgom, hanem a politikusoké vagy éppenséggel a tudósoké”. Ugyanennek a hozzáállásnak a másik oldala, tehát a kettő között nincs különbség, „az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz” az pedig az öntudatlan, éretlen egóhoz kapcsolódó álszellemi megközelítés, ami azt mondja, hogy sötét korban élünk és elkezdi túlzottan kritizálni ezt a bizonyos káli júgát. Ennek persze van némi realitás alapja, azonban az teljesen világos, hogy ez nem tőlünk független, hiszen a mai kornak elsötétítésében mindannyian részt vettünk karmikusan, ez következik józan paraszti ésszel belátható törvényszerűségekből és ne feledjük el, hogy nem lennénk itt fizikai testben és nem tapasztalnánk, ha mindehhez nem lenne közünk.
Sőt mi több, ezt egy magyarországi tisztelt buddhista tanítómtól hallottam, „hogyha már tiszta és fölébredt lenne a tudatunk, akkor a világot sem elszennyezetnek, hanem tökéletesnek érzékelnénk”. Az pedig megint csak evidencia a belső úton járó, vagy azt kereső ember számára, hogy mindig rendelkezzen éber kritikával, de elsősorban önmaga felé és természetesen (nem paranoid módon, ehhez persze kell egy viszonylag felépített személyiség) mértékletes szkepszissel a külvilág felé. Magyarán, ha tőlünk függetlenül érzékeljük azt ami zajlik és létrehoztunk, akkor az pontosan azt akadályozza meg, hogy ezeknek a konstellációknak a tanításait ténylegesen végrehajtsuk és a jelenben változtassunk, méghozzá belül. – Egyoldalúság és beleragadás az is, ha mostani, még csak elkezdődött folyamatokat mondjuk, válságnak tekintjük, hiszen nagyon jól tudjuk, az élet dinamikájából következik, hogy ha valami elmúlik, az azért múlik el, mert nem időszerű, vagy sosem volt helyes, és annak valóban el kell halnia, hogy azon új születhessen. Ha valaki ezt nem érti meg, vagy ennek ellenkezőjét gerjeszti, akkor a fejlődés ellen hat és megint csak a konstellációk valódi üzenetét nem tudja beépíteni a tudatába ezáltal. – Nagyon elszaporodtak a próféciák, jóslások ezekre az időkre vonatkozólag, méghozzá konkrét értelemben, s nagyon sokan úgy veszem észre hogy túl sok energiát és figyelmet fordítnak erre, ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy a jövő még nincs meg, mi teremtjük és ez pontosan az ember szabad választása, tudatos vagy akár öntudatlan döntésekkel, ezért születünk meg, ez az emberi fejlődés lényege.
Ezért ha túlságosan azzal foglalkozom, hogy mi lesz, és belekavarodok az ehhez kapcsolódó vágyaim vagy éppen szorongásaim káprázatába, főleg, ha irreálisak, de még ha reálisak is, az megakadályoz engem abban, hogy fölismerjem, hogy a jelenben, a személyiségemben, gondolkodásmódomban mit kell változtatni ahhoz, amire az időminőség meg akar tanítani és talán pontosan ennek hatására a jövő másképp is lehet: hiszen, mint tudjuk két lehetőség van, az egyik lehetséges, hogy bizonyos dolgok anélkül is bekövetkeznek már, hogy én, mint egyén vagy, egy közösség rövid távon változzon, mert gyümölcsöző negatív karmákat hordoz. Ilyen például az, hogy az emberiség közösségi szinten a múltjában – és ma is ezt tesszük – önmagát túlhatva nagymértékben átalakította az élő környezetét és ezáltal beavatkozott a természet törvényeibe. Ennek következményeivel nyilvánvalóan számolnunk kell, és ez már történik is. Ebben és ehhez hasonló esetekben a fejlődési lehetőségünk az lesz, hogy felkészültek legyünk erre és emberi módon viszonyuljunk hozzá. Ehhez pedig arra van szükség, hogy most személyiségváltozást hozzunk létre és minél inkább beérjünk ebbe. Illetve egy bejövő krízis, nehézség ezt szintén megsegítheti. Ne feledjük el, hogy az ember háromféleképpen fejlődhet, belső kínnyomás, szenvedés által, belátás és kegyelem által, s mint az előző cikkemben már említettem a két utóbbi alapvetően, a korábbi átszenvedett, átdolgozott tapasztalatok eredménye. Eképp bármelyik fázisban is, de a fölébredés a lényeg. Azonban, ha jóslatoktól függünk, akkor pontosan megint csak a tanítás „nem fog átjönni”.
Természetesen, amiket itt felsorolok, ezekben a szélsőséges megközelítés felismerése a lényeg, hiszen tartalmilag azért mindegyiknek lehet és van is valamennyi reális alapja. Ez pedig azt jelenti például, hogy tudatában vagyok, bizonyos próféciákban leírt dolgok viszonylagos valóságalapjával, ám mindennek tudata nem akadályoz meg engem abban, hogy továbblépjek lelki, szellemi értelemben. A nagy veszély tehát az, hogy a megfelelő önismerettel nem rendelkező ego, vagy netán beteg, elakadt személyiség, ezeket felhasználja arra, hogy fönntartsa az élethazugságát vagy patológiáját, ahogy az egónak adott esetben semmi sem szent. Én ebben látom a túlzott próféciálgatásokhoz való tapadás nagy veszélyét. Eleve én azt gondolom, hogy önismeretileg az lenne a lényeg, hogy ha bármi is történik a világban, ami már megvalósult, vagy a veszélye Demoklész kardjaként a fejünk felett lebeg, figyeljük meg, hogy milyen gondolatokat, érzelmeket kelt bennünk, az mennyire egyezik a valósággal, milyen hiedelmünket tesz aktívvá vannak, s nézzük meg, hogy ezt hogyan írhatjuk át, mi mennyit teszünk hozzá, mennyibe torzítjuk stb. A kollektív folyamatokban azt érdemes megnéznünk, hogy milyen érzelmeket és gondolatokat kelt bennünk, illetve észrevesszük-e azokat a személyiség hajlamainkat, amik az adott folyamatban(okban) felismerhetőek. Amíg egy jelenség megélésével ezt megtehetjük, azt tegyük önismereti munkává. Ebből lehetne ugyanis érdemben változni, az időminőség is erre akar rávenni és pontosan ez a garanciája annak, hogy bizonyos dolgok fizikálisan sem következzenek be, hiszen ezzel változik az egyén gondolkodásmódja, szemlélete vagy viselkedése egymáshoz és így tovább hatványozódik a társadalomban, illetve kitükröződik, valamint adódik össze kritikus tömegként a kollektív tudatban.
– A jelenben se felejtsük el, hogy a mostani folyamatokat mi teremtjük, sőt mi tartjuk fent, egyrészt belül, gondolat, rezgés szinten, amik mögött motivációk állnak, kívül pedig a cselekedetek szintjén, így tehát önismeretben minél kicsiszoltabb és tisztább vagyok, annál éberebben veszek részt a világ folyamataiban. Például tudatosabbak, érettebbek lehetnek a választásaink, átgondolhatjuk, hogy a döntéseinkkel akár rövidebb, hosszabb távon mit gerjesztünk, a csoportfolyamatokban mihez járulunk hozzá vagy mihez nem. Például hozzájárulok-e a mentális vagy fizikális környezetszennyezéshez és tudok-e választani egy környezettudatosabb létet. Csakhogy ezek szép elvek lehetnek, ám ahhoz, hogy ezek ténylegesen megvalósulhassanak, ehhez kell egy megvalósult személyiség. A maga agressziókontrolljával, frusztrációtűrésével, felelősségvállalásával, szabadságával, együttérzésével, szolidaritásával, szeretetképességével. Ha ezek nem jönnek létre, akkor bizony torz módon fogok, az egyébként szép és kívánatos ideákhoz vagy szükségszerűségekhez is viszonyulni.
– S itt vannak az egyre szaporodó úgynevezett összeesküvés elméletek is, amikkel - véleményem szerint - megint csak az a helyzet, hogy valóságalapja bizonyos mértékben már van, illetve lehet, azonban, ha ezt szélsőségesen értelmezzük, akkor kifejezetten, és azt az illúziót kelthetik bennünk, minthogyha nem mi teremtenénk belül a valóságunkat, sőt még bizonyos értelemben kívül sem. S ne feledjük, hogy az én általam látott vázolt valóság-forgatókönyvek szerint is benne van egy olyan világnak a lehetősége, ami nagymértékben a nem tudás sötétségére épülő ’tudatcsoportok’ világot átszövő kontroláltságára épülhet, ám hogy ez ne következzék be, illetve mondjuk így, hogy a fölébredt ember az ilyen embertársaiknak is segítsen, az minél több ember belső fölébredésén múlik. Nem beszélve arról, hogy nem lehet valami ellen harcolni, csak valami mellett, és nem is kell harcolni, csak dolgokat megvalósítani. Ez ugyanolyan dolog, hogy ha én mások rovására vagy mások ellenében tudok csak összefogni, szolidaritani vagy identifikálni magam, az már „régen rossz”. Történelemben, mint csoportdinamikai folyamatban bőven látni erre sok, bizony csúfos példát.
– Aztán itt vannak a túlzottan rövid távú célok, amik egyre veszélyesebbek, hiszen a Bak Plútó a hozzá társuló Szaturnusz kvadráttal pontosan a gyökerekig hatoló és valóban hosszú távú, átfogó stratégiák kidolgozására sarkall. Ugyanis pontosan az embernek az öntudatlan rövidlátása az egyik és az emögött húzódó személyiség, avagy társadalmi éretlensége, és az, hogy a szabadságával és a felelősségével nem tud élni, amik már a most előálló gondjainkat is okozzák. Egyébként, ha mindezekbe belegondolunk, az ember élet lényege a belső fejlődés ami pedig hosszú távú lelki, szellemi célok, elkötelezettség nélkül nem lehetséges. – Megjelenik egyre gyakrabban az a gondolat is, hogy a 2010-es években majd szellemi értelemben kegyelmet kapunk vagy éppenséggel idegen civilizáció lényei megmentenek bennünket. Megint csak nem erről van szó, hogy akár bármelyik reális bekövetkeztének esélye kizárt lenne. Csak az a helyzet, hogy amikor imádkozunk, akkor nem elvárunk, s ugye a kegyelmet nem lehet kicsikarni, arra számítani, hanem csak az úton lehet haladni, őszintén hittel és tudatossággal megvalósulni, és hogyha arra én érett vagyok, akkor a kegyelem magától megjön. Az pedig karmikus, hogy ezen a földön vagyok és ezekkel a problémákkal van dolgom és ha arra ácsingózom, hogy akár a szellemvilágból, akár valamely nálam nagyobb tudású lény megment, akkor megint nem a fejlődésem útját járom. Természetesen segítséget kérni, imádkozni és törekedni a tiszta felsőbb kapcsolatra, lehet is és kell is. Ezt egyébként minden józan paraszti ésszel és egy minimális önismerettel rendelkező ember könnyedén beláthatja.
– Én még azt is érzékelem, hogy bizonyosfajta katasztrófáknak, vagy nagyobb változásnak a várása sok embernél vagy embercsoportnál ott van a levegőben, persze jórészt tudattalanul. Eszembe jut Müller Péter szeretett írómnak egy olyan gondolata, miszerint „katarzisszegény” világban élünk. Az a jellemző ugyanis, hogy a társadalom éretlensége és öntudatlansága miatt, ami mögött nyilván az egyén tudatának elhomályosulása, önismeret hiánya áll, belülről egyre kevésbé tudunk változni. Kevésbé van valódi katarzis, ezért ezt kompenzálva külső tűzijátékot keresünk, hogy „történjen már valami”. Nem véletlen, hogy a mai emberre egyre inkább jellemző, hogy szélsőséges dolgok, nagy figyelmeztetések, erős impulzusok kellenek, még akár az idegrendszerének is, hogy azt érdekesnek találja, vagy éppen arra figyeljen. A jógában például azt is mondják, hogy kettes csakrás korban élünk, vagyis az ahhoz kapcsolódó érzékszervi érzékeléssel és annak gyönyöreivel valamint szexualitás szintjén próbáljuk megoldani, az egyébként lelki síkon keletkező és ott orvosolandó problémákat. - Sokszor a megmagyarázhatatlan szorongás érzet, aminek nincs tárgya képes tárgyiasulni egy félelemben, s a félelem pedig megidézi maga tárgyát. Éppen ezért, ha túl sok olyan elméletet kreálunk, avagy van forgalomban, amit sokan eléggé komolyan vesznek, és kellő önismeret és személyiség érettség hiányában függnek tőle - így például a negatív próféciáktól, ami nem a fejlődésünket szolgálja. Ráadásul ilyen módon a felelősség áthárításával tapadnak hozzá, akkor még kollektív szinten is, a mátrixban olyan lenyomatokat hagyunk, amivel bizonyos kedvezőtlen folyamatoknak a megteremtését elősegítjük. Gondoljunk csak arra, hogy a legegyszerűbb pozitív inmaginatív módszerek, talán Magyarországon ezek közül egyik legismertebb az agykontroll, nem arról beszél, hogy a negatívval foglalkozz, vagy éppen amikor „elmetükre” technikával programozol valamit, akkor nem azt mondják, hogy azt vizualizáld, amit nem szeretnél, hanem a végcélt úgy lásd, mint ahogy az kívánt és pozitív módon megvalósult, természetesen úgy, hogy az minden létező sorsával összhangban legyen. Amiket tehát felsoroltam, azok akkor lehetnek buktatók és éppen akadályai annak a fejlődésnek, amit az előttünk álló 2010-es évek konstellációi hordoznak, mint fizikai megnyilvánulási lehetőségeket, hogyha ezektől függésbe kerülünk, hiszen mindegyik példaként felsorolt nem helyes viszonyulás mögött az én éretlen és tapasztalatlan állapotából fakadó hárítása, menekülése, szorongása, biztonságkeresése áll. S ne feledjük, hogy az embernek kötelessége, hogy a szabadságával éljen, hiszen fejlődni vagyunk itt és ez a fejlődés nem más - véleményem szerint -, mint hogy, ráébredjünk, a tökéletes isteni mivoltunkra, vagyis a teljes tudatosságra, avagy szeretetre. Másképp szólva, tudni szeretni és szeretni tudni.
Kívánom, hogy az itt olvasott gondolatok váljanak megfontolás tárgyává, találjanak termékeny talajra, így szolgálja mindegyikünk önébredését, fejlődését.