Még nem lehet megítélni, az igazgatóválasztási procedúra ártott vagy használt Zalaegerszegen az évad legjelentősebb szériájának, a vadonatúj előadásnak.
Az azonban tény, a kettő egybeesése jobban aktualizálja az orosz történetet, mint amennyire az áthallásos játéknak elkötelezett rendező, Bagó Bertalan annak szánta. Gogol nem komédiának írta a klasszikus félreértés-szisztémára épített színművet, többnyire mégis bohózatként állítják színre. Legfeljebb a hatalomnak való kiszolgáltatottság groteszk parabolájának. Jelen esetben, a Hevesi Sándor Színház nézőterén ülve talán az a legtragikusabb, mennyire nem vagyunk képesek kinevetni saját magunkat.A félmúlt vagy tán a nagyon is rögjelen árnya mindjárt az elején eldöntetik, nem muszáj az áthallásokon törni a fejünket. (Soha ennyire egyértelmű üzenetek nem szálltak alá erről a színpadról, talán egy picivel több is, mint ami elegáns volna.)
Szóval a színpadkép: kartotékokat rejtő, jellegzetes fiókokból épülő szekrényfalak. (Vereckei Rita multifunkciós díszletei később szellemesen alakulnak át hosszában-keresztben át- és bejárható átmenetté egy-egy létmód között.) E bútorok közül rohan elő a polgármester (Kiss Ernő), s a városka összes potentátja, hogy a szembesüljenek a rémisztő hírrel, revizor érkezik hozzájuk. Ha a kép nem elég, a hangfalakból szabatos mondatok sorjáznak, szenvtelen hangon és a besúgási jegyzőkönyvek modorában. Tehát az ismert sztori alatt-felett működik a gépezet, máris dolgozika revizor?, mármint az igazi? (Majd a szünetben meggyőződhetünk róla, tényleg itt van, merev bőrkabátban járkál, fülel és roppant szigorúan néz - Mihály Péter.)
A cikk itt folytatódik - kattintson!
Forrás: MTI