Tizenpár év drogozás tapasztalatait nem lehet egyetlen könyvbe sűríteni. Mindig kimarad majd egy történet, egy pokol, egy halál egy menny.
Kubiszyn Viktor az önéletrajzi ihletésű, dokumentarista jellegű Drognapló után most szabadabban élt az irodalmi eszközökkel, és saját kezével lövi be az olvasónak a pesti dzsankik életét.A Foglaltház elolvasása után az volt az érzésem, hogy a Drognapló a kifestő, a Foglaltház pedig a kifestőből hiányzó színek, csak épp formák nélkül. A szerző első könyve őszintén és precízen írja le a szerhasználat paradicsomi és pokoli oldalát, a lecsúszást és a leállást. A Foglaltház ezzel szemben egy hosszú, darabokra eső, de szétszakadni nem tudó fless. Élőkkel, halottakkal, szeméttel.
A könyv érzékletes hasonlatokkal, példákkal és történetekkel pórbálja meg körülírni, milyen egy romos, szeles, mégis fojtó levegőjű házban keresni a megváltást, ami sosem jön, vagy ha jön, akkor túl hamar el is múlik. A szereplők inkább árnyak, mint konkrét, kidolgozott hús-vér emberek – olyan érzésünk támadhat velük kapcsolatban, hogy ha túl sokáig nézzük őket, eltűnnek. Elporladnak, elillannak, mint akik ott sem voltak.
Lányok, fiúk, beazonosíthatatlan korú emberek, a legkülönfélébb függőségekkel és háttérrel, rehabokkal és visszacsúszásokkal. Hogy ki miért és hogyan köt ki a Foglaltházban, az gyakorlatilag mindegy. Megmagyarázni lehet, megérteni nem, a lényeg az, hogy ott vannak. Együtt, de külön. Kötődni kár, ki tudja, ki mikor lövi túl magát.
Pedig az események nagyon is valóságosak, csak épp nem ebben a dimenzióban történnek. A drogos életsík sem térben, sem időben nem esik egybe azzal, amit a társadalom nagy része valóságnak hív. A szürreális, hamis, vagy valótlan szavak arrafelé – a Zónában – nem mondanak semmit. A Foglaltház a bölcső, a burok, a kinti világ pedig valami olyasféle dolog, ami után sóvárogni illik, de valóban vágyni rá felesleges, mert túl nagy árat kéne érte fizetni. Az elvonás az elvonás – hiába lenne kapu az életben maradáshoz.
A Foglaltház nem kevésbé súlyos és nyomasztó könyv, mint a Drognapló, de sokkal elvontabb módon közelíti meg a témát. Puhakötésű drogalbum, amibe fecskendőkkel és kupakokkal festették a képeket. Színes, szorongató, szörnyű. Kívülről értelmezhetetlen, belülről viszont fogva tart.
Nem egyszerű, nem kellemes, nem szórakoztató olvasmány, de jó tanmese ismét – belecsúszni könnyű, kijönni szar, de legyen meg az illúzió, hogy megéri.