A 2014-es hazai Electronic Beats záróműsorát adta a remixei mellett két nagylemezével is népszerűt/nagyot alkotó James James Holden. Interjú művészetről és személyiségjegyekről.
A brit DJ-producer-dalszerző szívélyes és nyugodt beszélő, tempója lassú, hangja puha, meleg. Jól ki tudja fejezni magát, ami itt annyit jelent, hogy nem ööözik vagy agyal a válaszok közben – kivéve persze, ha olyan dolgokat kérdeznek tőle, amit mások nem nagyon. Ezt fejben tartva olvassátok a beszélgetést.Tavalyi, The Inheritors című lemezed számos, az ősi kultúrákra utaló szimbólumot, jelet tartalmaz. A borító, a cím, a zene maga, az általad említett inspirációk (a skót vidék, a KLF Chill Out című anyaga) és az aktuális promófotóid is valami nagyon elemi jelenlétét, üzenetét sugallja. Mi volt az elgondolás az egész mögött?
A korongon valóban sok dolog utal a primitivizmusra, ami számomra egyfajta menekülés a modern elektronikus kultúra elől. Ebben találtam meg az inspirációt, illetve a kihívást, hogy a mai trendekhez képest eltérő élményt hozzak létre. A lemezen lényegében minden úgy működik, mint az eredeti, klasszikus techno. Repetitív és hipnotikus. Ugyanakkor hiányzik belőle a sablon, a sémák jelenléte, egy kicsit megcsavartam az egészet. És ehhez valahogy ebből a közegből merítettem inspirációt.
Szerinted nem mutat túl nagy eltérést a korong a hallgatóknak mondjuk a legutóbbi, 2006-os lemezed után? Azon azért több volt az úgymond célirányos tánc-, klub-, elektronikus zene. Az Inheritors-ön nekem az jött le, hogy van egy alapvetően fegyelmezett ütem, a dallamok és az effektek azonban valahogy mindig ellene szántanak, és így egy olyan hatás jön létre, ami pont, hogy átbillen a tánczenéből az intelligens elektróba.
Különböző emberek különböző módon reagálnak rá. Olyan ez, mint az időjárás. Attól, hogy itt esik, még lehet, hogy száz méterrel arrébb már nem. Biztos vannak olyan rajongóim, akiket kicsit eltántorított az új irány, mert a debütöm gondolkodásmódját kötötték a nevemhez és valahogy nem tudnak továbblépni azon, hogy módosult a formula. De cserébe nyertem új követőket, szóval az egyensúly helyreállt. Mostanában újrahallgattuk a The Idiots Are Winninget [a 2006-os bemutatkozás], és nekem nagyon naivnak tűnt. Vannak rajta olyan részek, amikkel úgy vagyok, hogy mi a francért csináltam így? De a maga idejében valamennyire azzal is egy új, szokatlan szemléletmódot nyújtottam. Emlékszem, hogy amikor kijött, sokan úgy voltak, hogy ú, ez egy kicsit olyan fura. Talán fellengzősnek tűnhet, de a múltkor összefutottam Michael Rotherrel [a jelentős krautrock csapat Neu! tagja], aki mesélte, hogy annak idején a Harmoniával kb. három ember előtt koncerteztek. Most pedig az egyik a század egyik legtöbbre tartott formációjaként néznek rá. Ő is inkább hergelte, kimozdította az embereket a komfortzónából. De volt, akiknek nagyon tetszett, és a hatása ma is érezhető.
Gyakran érzed kényelmetlenül magad, ha visszahallgatod a régebbi dolgaid? A ’99-es, áttörést meghozó kislemezedről is hasonlókat mondtál egy interjúban, hogy túl sekélyes, naiv, stb. Néha én is alkotok és van pár régebbi képem, amikre ha ránézek, az jut eszembe be, hogy szarok. Te mennyire szoktál így lenni?
A szar szerintem kicsit erős kifejezés, mert nem tekintek rájuk szemétként. Nem felejtettem el, hogy annak idején mit szerettem bennük. És arra is emlékszem, hogy jelentettek valamit valakiknek. Még ha valamely számomat gyermekdednek is találom most, tisztában vagyok vele, hogy egykor sokaknak tetszett és adott pluszt, emiatt pedig az én karrierem is beindulhatott. Régen én sem tudtam, hogy mi lesz, hogy lesz majd, de az, hogy ma egy boldog és elégedett ember lehetek, azoknak a dolgoknak is köszönhető, amiket ma valószínűleg nagyon másképp csinálnék.
Játszol valami hagyományos hangszeren?
Zongorázni és hegedülni tudok. Mármint, vizsgáznom kellett belőlük, tudod, középosztálybeli neveltetést kaptam [nevet]. Mostanában dobolni tanulok és torkozást [throat singing].
Csak azért kérdezem, mert gondolkodtam rajta, hogy vajon akkor is zenészként végezted volna, ha mondjuk 2-3 évtizeddel korábban születsz. Első munkáidat ugyanis számítógépen, szoftverekkel készítetted, vagyis nagyban támaszkodtál a technika vívmányaira, amik mondjuk a 70-es 80-as években nyilván nem voltak elérhetőek. Agyaltál már ezen?
JH: Valóban annak a generációnak vagyok a része, ami a karrierét a számítógépeknek köszönheti. Ez annak idején sokat segített, mert nem volt sok pénzem, így a PC-m nélkül nem sok mindenre mentem volna. De például Michael [Rother] azt is mesélte, hogy annak idején ők is le voltak égve, és mégis találtak egy olcsó orgonát.
Gyerekkorodban is zenei beállítottságú voltál?
JH: Igen, fiatalon is szerettem volna dallamokat fabrikálni a gépen, már annak idején is érdekelt.
Általában mire szoktad költeni a pénzed?
[zavartan néz és felnevet]
Azt a tőkét, amit a létszükségletek kielégítése után fennmarad? Nem akarok a zsebedben turkálni, csak kíváncsi vagyok, hogy mint fogyasztó, mit részesítesz előnyben.
JH: Sok lemezt vásárolok, kutyakaját, stúdió felszerelést.
Ruha esetleg? Divat?
Na shoppingolni pont utálok.
Bocs a fura kérdés miatt, de a suliban szociológiát is tanulok, és kíváncsi vagyok a te szokásaidra. Szerintem így nagyon sok mindent ki lehet olvasni az emberből.
Én és a párom elég egyszerűen élünk, emiatt pedig nagyon szabadok vagyunk jelenleg. Eddig a keresetünk nagy százalékát félretettük, most viszont már van saját házunk, így pedig nem kell albérletet fizetni. Olcsóbban tudok élni és nem vagyok annyira rászorulva arra, hogy sokat keressek.
Láttam, hogy sok remixet csinálsz.
Ma már nem nagyon. Teljesen beleuntam.
Pont erre voltam kíváncsi, hogy hogyan viszonyulsz a remixkészítéshez és a dalszerzéshez. De így meg is válaszoltad a kérdést.
Régebben, amikor még a számítógépen dolgoztam, nem volt olyan nagy különbség egy saját dal vagy egy remix között. Most viszont már valódi hangszereket használok, az Inheritors is élőben lett rögzítve, és ez ad egyfajta pluszt, hogy meg kell zaboláznod azt, ami a gépen szót fogad és azt csinálja, amit mondasz neki. Ez sokkal izgalmasabb annál, minthogy hangsávokat raksz új sorrendbe. Persze sokan vannak úgy, hogy szeretnék, ha csinálnék egy-egy remixet, de számomra ez a műfaj halott.
Szerinted van valami összefüggés aközött, hogy elektronikus zenét csinálsz, és aközött, hogy matekot tanultál az egyetemen? Precizitás, stb.?
Az igazad megvallva nem szeretem a precizitást az elektronikában. Az Inheritors pont ez ellen próbál harcolni kicsit a lazább ritmusképletekkel például. Egy kicsit szerintem amúgy is elcsépelt rokonítani a matematikát a gépzenével, mert számomra ez valamennyire nyilvánvaló.
Aha. És a dallamokkal hogy állsz? Mennyire szereted őket?
Nincs velük bajom, fontosak azok is, persze. Mondjuk azért csak módjával. Paul McCartney például néha már kicsit túl sok, az az ütnivaló kategória. A jó zenész valamennyire túllép ezen [röhög].
Láttam egy képet, amin Judas Priest pólót viselsz. Ilyen dolgokat is hallgatsz?
Szeretem a hard rockot és a metált is, bár már nem annyira, mint régen. Manapság inkább a korai fémzenét szeretem, Black Sabbath, régi ’Priest és a fura kortárs rockot.
A hardcore-ral hogy állsz?
A késő 90-es évekbeli emo HC bejön. A párom nagyon szereti és ő fertőzött meg engem. Azt valahogy nagyon tudom élvezni.
Olvastam, hogy saját kiadóddal, a Border Community-val hasonló művészi függetlenséget szeretnél elérni, mint amilyen a Factory-nál volt Manchesterben. Ki a kedvenc zenekarod abból a közegből?
Joy Division, természetesen [nevetgél].
New Order nem? Kevésbé?
Nem, az már annyira nem.
Szeretsz Angliában élni? Nem költöznél el máshová?
Három olyan nagyváros van, ahol szívesen élnék: London, Mexikóváros és Los Angeles.
Los Angeles? Miért?
Mert nekem kicsit olyan, mint egy utópia.
Nem gondolod egy kicsit túl mohónak?
Csak be kell csuknod a szemed, és akkor nem látod ezt.
Igen, L.A. a villogásról, a hivalkodásról szól.
De nem gondolom, hogy feltétlenül abba a világba kell tartoznod. Van sok ismerősöm, akik ott élnek, mégis tök normálisak.
És mi olyan vonzó Mexikóvárosban?
Egy kicsit olyan, mint London, egy igazi metropolisz. Az egész világ beletömörül, remek hangulata és energiája van.