Logo Pic
venember83 2024. október 03.

Fagioli: „Talán ez volt a legjobb meccsem a Juventusnál”

fagioli_nicolo_nyilatkozat_bl-meccs_utan.JPGA Lipcse ellen a Juventus bámulatos győzelmet szerzett, miután hátrányba került úgy a tabellán, mint a pályán tartózkodó játékosok tekintetében, és bár a mérkőzés legjobbjának járó díjat ismét Dušan Vlahović kapta, Nicolò Fagioli is nagyon elégedetten nyilatkozhatott, hiszen a csapat egyik legjobbja volta, az olasz játékmester 98%-os passzpontossággal és négy kulcspasszal zárta a mérkőzést.

„Szerintem az első félidő kiváló volt, de kár, hogy egy ellentámadásból gólt kaptunk.” - mondta a fiatal középpályás az Amazon Prime Video munkatársának.

„Az edző a szünetben azt mondta nekünk, hogy legyünk magabiztosak, mert sok lehetőségünk volt. Megszereztük az egyenlítő gólt, majd öt percig mentálisan domináltak bennünket, de szerencsére Dušan Vlahović újabb nagyszerű gólt lőtt. Koncentráltak maradtunk, és a teljesítményünk kiváló volt. Nem mondhatom, hogy tökéletes volt, amit nyújtottunk, mert amikor kétszer kapunk gólt, az sosem tökéletes, de nagy szívvel játszottunk.

„Igen, valószínűleg ez volt a legjobb teljesítményem felnőtt játékosként. Ez még csak a kezdet. Volt egy nehéz pillanatom, ami az én hibám volt. Most keményen dolgozom, és mindent beleadok ezért a mezért.”

Fagioli ebben a szezonban hét alkalommal lépett pályára minden bajnokságban, a legutóbbi két mérkőzésen kezdett a Genoa ellen a Serie A-ban és az RB Leipzig ellen a Bajnokok Ligájában.

Vissza a címlapra
Juventus FC blog
Minden, amit a Juventusról tudni lehet: friss hírek, pletykák, nyilatkozatok, összefoglalók, elemzések, átigazolások, történelem. Forza Juve!
Legjobban pörgő posztok
A Real Madrid elleni mérkőzés
Apuleius • 7 nap
Teljes a megegyezés David ügyében
Apuleius • 6 nap
Jadon Sancho egyre közelebb a Juventushoz
Apuleius • 1 nap
A Juventus szabadulna Douglas Luiztól
Apuleius • 2 nap
Napi érdekes - 578
JTom • 3 nap
Cikkek a címlapról
Ide vidd a kutyát strandolni!
    Állandó problémaköre a kutyásoknak, hová lehet menni pancsolni a kedvenccel. Mert igen, a nyár és a fürdés nekik is jár, sőt. Most hoztam egy menő listát nektek, kutyafuttában közlöm is, hogy rá tudjatok keresni igény esetén. A kutyabarát szolgáltatók közül természetesen nem maradhatnak ki a…
5+1 hasznos tipp a méhek napjára
A legelőtől az itatón át a tudatos mézvásárlásig.  1994 óta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére április 30-án tartjuk a méhek napját! Mivel hazánkban sajnálatos módon alacsony a mézfogyasztás, a program nem titkolt célja a méz és a méhészeti termékek megismertetése és…
>