Kultúrpart


Tüntetők foglalták el a múzeumot

Tüntetők foglalták el a múzeumot

2014. 02. 26. | Kultúrpart

Több mint 40 tüntető vette birtokba a New York-i Guggenheim Múzeum épületét szombat este. Az akcióval az Abu Dhabiban épülő Guggenheim építkezésén fennálló rossz munkakörülményeire hívták fel a figyelmet.

tovább
Nem akart színész lenni, mégis „legendás” lett

Nem akart színész lenni, mégis „legendás” lett

2013. 06. 23. | Kultúrpart

Lohinszky Loránd 12 éve nincs már színpadon, játszani ma már csupán egy-egy korábbi filmjében láthatjuk. A színházat azonban nem hagyta el, 88 évesen is megnéz minden darabot, habár – mint mondja – az előadások nagy részét nem tudja elviselni. Nem csoda: Lohinszky tagja volt annak a Székely Színháznak, amit manapság is csak „legendásként” emlegetnek. Többek közt az ő neve és játéka miatt is. A művész úr ma is szívesen emlékezik: arra a színházra, a pályatársakra, na meg a sztorikra. Például amikor, Erdős Irma feljelentette, Kovács Györggyel haragban voltak, amikor Tompa rendezett, amikor…

tovább
Színházmániásnak „született”, s nem is tud más lenni

Színházmániásnak „született”, s nem is tud más lenni

2012. 05. 15. | Kultúrpart

Nem igazán szeret nosztalgiázni, pedig lenne miről. 20 évesen okleveles színésznő volt, s mára több mint 50 évnyi színpad van a háta mögött. Volt Claudia Cardinale-szerű szépség a filmvásznon, és a világirodalom sok-sok női szereplője a színpadon. Közben anya, jó ideje nagymama, na meg persze feleség is. Nem is akárkié… Farkas Ibolya mégis leginkább a jövőre készül: játszani szeretne és rendezni. De nem árulja el, hogy mit. Az évek során babonás lett, s különben is, még ma is tart az intrikusoktól.

tovább
Minek a szem, ha van iPhone?

Minek a szem, ha van iPhone?

2011. 07. 29. | Kultúrpart

Alig három euróért megvásárolható iPhone-alkalmazással jelentkezett a bilbaói Guggenheim, amely a spanyol múzeumok között elsőként kínál dinamikus tartalmakat kiállítási tárgyairól mobilkészülékekre.

tovább
Mennyit ér ma a művészet?

Mennyit ér ma a művészet?

2011. 06. 15. | Kultúrpart

Százezer darab egydolláros bankó borítja a New York-i Guggenheim Múzeum falait: a német Hans-Peter Feldmann tavalyi százezer dolláros művészeti díját "forgatja vissza" a kortárs művészetbe.

tovább
A finnek kultúrálódnának

A finnek kultúrálódnának

2011. 01. 18. | Kultúrpart

Guggenheim múzeumot építene Helsinki, a terv megvalósíthatósági tanulmánya év végéig elkészül - jelentette be a finn főváros polgármestere és a Guggenheim Alapítvány elnöke.

tovább
Youtube a Guggenheimben

Youtube a Guggenheimben

2010. 10. 20. | Kultúrpart

Szalonképesek lettek a YouTube-videók: az internetes videómegosztó portál legszínvonalasabb, művészi értékű alkotásait a New York-i Guggenheim Múzeumban tüntetik ki csütörtökön.

tovább
süti beállítások módosítása