Időtlen és egyben nagyon aktuális: a Van egy jó hírem! c. kötet jellegzetes humorral megírt, a világot derűvel és iróniával szemlélő, a részletekre különösen figyelő publicisztikái letehetetlenek. 

Az országunkban sújtó egyre nehezedő gazdasági helyzet miatt évről-évre sokan döntenek úgy, hogy a jobb élet reményében külföldön keresik a boldogulást. Ez alól pedig Kárpátalja sem kivétel.

A magyar elvágyódó lélek, voltaképpen sehol sem jó neki ott, ahol épp van. Mondjuk itthon. A Nagy Nemzeti Kivándorlási Hagyomány ismét újkorát éli. Vagy sosem volt ez másképp.

Mindig imponáló volt számomra, ahogy az erdélyi „filmes világ” szervezte magát. A főállású filmkedvelők külön kasztot alkotnak, erre viszonylag későn jöttem rá, kívül rekedtként.

Vannak hírek, amelyeket különösen kedvelnek a romániai magyar hírszerkesztők, mert ezek biztosan bekerülnek a magyar hírszolgáltatókhoz, és rengeteg kattintást, hivatkozást, idézetet hoznak vissza.

Néhány napja hadat üzent a román oktatási tárca vezetője a „tankönyv-uralomnak”, és azt ígérte, a tanügyi reform részeként digitális fordulat áll be az oktatásba.

Hogy a boldog író nem író, azt nem állítanám. Ahogyan azt sem, hogy csak akkor ír az ember, ha valami problémája van. Most mégis nehéz nekifogni.

A Kultúrpart sokat próbált s látott stábja örömmel konstatálja, hogy a felénk, s más műhelyek tájékán fellelhető underground kreativitás lassan, de biztosan szivárog át a mainstream, mi több, állami kommunikációba!

A színház világnapján stílszerűen színházba megy az állampolgár. A világra és művészetekre nyitott emberként meghallgatja a világnapi üzenetet, idén Judi Dench nem túl eredeti gondolatait, majd megnézi mondjuk az Európa egyik legbiztosabb minőségben dolgozó színházának kikiáltott hamburgi Thalia Theater vendégjátékát.