A marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál és a Sziget közötti időben a Locomotiv GT két titkosított, kisebb szabású koncertet adott a meghívott szerencséseknek a hűvösvölgyi Klebelsberg Kultúrkúrián. Az első buli előtti jó hangulatú próbát megelőzően ültünk le beszélgetni a zenekar gitárosával, Karácsony Jánossal.
Milyen érzés volt annyi év után ismét Erdélyben játszani?Ha a felkészülést vagy az azt megelőző 24 órát nézzük, nagyon hajtós és stresszes, tehát nem tudtunk túlságosan megnyugodni, lepihenni vagy akár körbesétálni. Szombat délután érkeztünk meg Marosvásárhelyre, a koncertre pedig vasárnap este került sor, és addig folyamatosan mozgásban voltunk. Vagyis ugyanolyan fárasztó volt a körítés, mint régen, maga a koncert azonban mindenért kárpótolt. A közönség csodás volt, újra átélhettük a régi szép nagy sikereket. Előzőleg arra számítottunk, hogy főleg idősebbek jönnek majd el, de mellettük feltűnően sok fiatal arcot láttunk a közönségben, az első sorokban is. Ez nagyon jó érzés. Nem akarom feltétlenül dicsérni a zenekart, mert ez nem az én dolgom, de mi is kitettünk magunkért. Nagyon jól jött nekünk ez a felajánlás, mert a Sziget és a mi szándékaink remekül találkoztak, amolyan bejátszó bulinak is tökéletes volt a koncert. De igazából ugyanúgy kezeltük, mint a budapestit is: ugyanazt nyújtottuk, amit itthon fogunk, legfeljebb a léptékek különbözőek. A műsor, a színpad, a technika, a személyzet és a svung is azonos.
Tehát nem jöttek elő a régi rossz emlékek a romániai kitiltásotokról…
Nem. Olyan régen volt már az, hogy talán igaz sem volt… Jó, persze igaz volt, de ez ma már semmit sem számít nekem vagy a többieknek. Inkább csak amolyan kuriózum, érdekesség a zenekar történetében, mert azért nem fordult elő olyan sokszor, hogy bárhonnan is kitiltottak volna minket. De Románián az ember nem csodálkozott. Sem akkor, sem most.
Sor került volna bármiféle LGT-megmozdulásra Gerendai Károly és a szigetes szervezők megkeresése nélkül?
Nem hiszem. Zenekari szinten nem terveztünk semmi különösebbet.
Mennyi időbe telt, míg egymásra hangolódtatok a hosszabb szünet után?
Nagyjából három hétbe, és meglátásom szerint nekünk mindig elég ennyi. Attól, hogy az LGT zenekarként nem aktív, mindannyian a szakmában maradtunk: dolgozunk tanárként, előadóként, mindenki csinálja a szólókarrierjét, a saját dolgait is több-kevesebb sikerrel, ráadásul előfordul, hogy egymásnál is szerepelünk. Így aztán ez a három hét elegendő volt ahhoz, hogy az LGT ismét ütőképes legyen.
Nem jön meg ilyenkor a kedvetek új dalokat írni, új lemezt kiadni?
Dehogynem. Ez viszont már elsődlegesen financiális kérdés. Másfél-két hónap alatt bármikor meg tudunk csinálni egy új nagylemezt, nekünk ez nem probléma. Gondot minden egyes ilyen esetben a háttér jelenthet, vagyis az, hogy akad-e olyan kiadó, amelyik méltó módon felkarolja és gondozza a mi munkánk eredményét. Ha ezt nem látjuk biztosítva, akkor nem készítünk albumot. Az érdeklődők persze törvényszerűen előjönnek minden olyan esetben, amikor az LGT vagy bármely hasonló név mozgolódni kezd, most is akadnak jelentkezők, tárgyalunk is velük, de látni kell: a dolognak ez a része már elsősorban gazdasági kérdés. Vagyis ahhoz, hogy a mai világban akármilyen készterméket el tudj adni – legyen az akár cipőfűző, akár rockzene – , reklám kell. Azaz pénz, amit ügyesen kell felhasználni mind a késztermék előállításához, mind annak értékesítéséhez. Magától ma már semmi sem kel el.
Ezt azért mondod, mert netán problémák akadtak az előző lemezetek promotálásánál?
Az előadó utólag mindig húzza a száját és elégedetlenkedik egy kicsit, de ez szerintem Bécsújhelytől Los Angelesen át Tokióig az egész világon mindenütt így van. Ez a dolgok velejárója ebben a szakmában. A showbiziniszben az ember mindig azt gondolja, hogy nem gondozták megfelelően a szőttesét, a festményét, az operáját, a rocklemezét, teljesen mindegy, miről van szó. Mi mindig nagyon figyeltünk arra, hogy csakis olyanokkal dolgozzunk, akiknél méltó kézbe kerül a munkánk eredménye. Magyarán olyan kiadóval, amelyik szépen gondozza és el is tudja adni a lemezünket, hiszen az ember szándéka szerint nem a fióknak vagy a raktárnak dolgozik. Dalokat szerezni, zenét csinálni mindannyian tudunk. Ha éppen jó passzban vagy, akkor is tudsz írni, ha rossz hangulatban, akkor meg pont azért, mert odacsapsz vele az asztalra. Nekem is legalább 3-4 lemeznyi anyagom akad elfekvőben… Anyagunk tehát mindig van és mindig is lesz, pusztán csak megfelelő befektető kell ahhoz, hogy eljuttassuk a közönséghez. Akármilyen fekete-fehéren hangzik ez a dolog, ezt szerintem így kell nézni.
Mennyire találják meg a helyüket az új dalok egy olyan generációs zenekar életművében, koncertprogramjában, mint az LGT? Érdeklik egyáltalán a közönséget a friss albumok, vagy csak a régi slágereket akarják hallani?
Nem biztos, hogy az ember mindig beletrafál a koncertműsorral a közönség ízlésébe. Egy rendes turnén olyan 6-8 állomás után látni lehet, mi működik és mi nem, és lehet változtatni a műsoron. Most más a helyzet, hiszen mindössze két nagy bulit játszunk, tehát nem ilyen egyszerű a dolgunk. Így aztán biztosra megyünk, hogy ne okozzunk csalódást a közönségnek. Vagyis azokat a nótákat kell eljátszani, amik a legnagyobb slágerek. Remélem, azt azért még tudjuk, melyikek ezek. Előfordulhat, hogy az 50-60 ezres közönség egy néhány ezres része pont emiatt lesz csalódott, de úgy gondolom, ennyi belefér. Mindenképpen tekintettel kell lennünk a nagy többség igényeire. Az már persze más lapra tartozik, hogy mi mit akarunk játszani és mit nem, de ezt már eldöntöttük. Játszhatnánk akár az Ellenfél nélkül lemezről is, amit mindannyian imádunk és az utolsó turnén is talán csak egy nótát nyomtunk róla, meg mondjuk az utolsó Tabán-bulinkon még egyet, de be kell látni, hogy a nagyközönség nem ezt várja. És most nem a legkitartóbb LGT rajongókról beszélek, akik annak idején ugyanúgy azt a lemezt is megvették, hallgatták és a mai napig szeretik, hanem a legszélesebb közönségrétegekről. Ezen a téren nincs mit kísérletezni.
Neked amúgy vannak személyes kedvenc LGT lemezeid vagy dalaid, amik különösen közel állnak hozzád?
Az LGT mindig az aktuális hangulatának, mondanivalójának megfelelő lemezt hozta ki. Ebből a szempontból mindig a legfrissebb a legkedvesebb, hiszen az hat az újdonság erejével. De éppen azért nincs értelme konkrét kedvenceket megnevezni – és nekem sincsenek ilyenjeim – , mert mindig a saját dolgunkat csináltuk, a saját ízlésünknek megfelelő albumokat készítettünk. Mindegyik albumunk egy-egy egység, amiben maradéktalanul ott van, amit az adott időszakban fontosnak tartottunk elmondani a világnak. Ez természetesen az utolsó, 5 évvel ezelőtti anyagunkra is igaz. Mi nem szoktunk sokat hezitálni egy albummal, nincs értelme hosszú hónapokat ülni, matekozni rajta. Minek molyoljunk annyit a dalokon? Egyáltalán minek csináljunk 20-30 dalt egyszerre, hogy aztán azokat össze-vissza alakítgassuk, toldozzuk-foldozzuk, aztán a végén a felét kiszórjuk? Ennek semmi értelme. Ebben a csapatban elég tehetséges emberek zenélnek ahhoz, hogy gyorsan nótákba tudják önteni az érzéseiket.
A zenekar külföldön szintén nagyon népszerű volt, például Lengyelországban hatalmas tömegeket vonzottatok. Ezekről a területekről nem keresnek titeket, hogy menjetek koncertezni?
Dehogynem.
És tervezitek, hogy mentek?
Nem, aminek szintén financiális okai vannak. Azt kell látni, hogy az LGT egy bizonyos összeghatár alatt nem mozdul meg. Ez nem azért van, mert mi annyira drágák vagyunk, hanem mert vendégzenészekkel, komoly technikával dolgozunk, satöbbi, satöbbi, és ennek van egy díja, amit ki kell fizetni. Egy fesztiválról fesztiválra vándorlós külföldi turné esetén ez nem lenne kis összeg, a másik oldalról viszont nem is a pénzről van itt szó. Adjuk meg azt az LGT-nek, amit megérdemel, ami kijár neki! Persze ha ezt pénzzel mérjük – márpedig manapság elég sok mindent pénzzel mérnek – , akkor azt kell mondjam, elég kevés olyan hely van, ami beleférne nekünk.
Most lemegy a Sziget-koncert, borítékolhatóan hatalmas sikert arattok majd, de mi lesz utána? Újabb évekig tartó csend?
Ha a jelenleg zajló tárgyalások sikeresek és jól folytatódnak, netán elkezdődnek újak, amikből kijön valami, mi bármikor készen állunk egy új lemezre. Ha ehhez a lemezhez egy promóciós turné is kapcsolódna, azt hiszem, a társaság nem ódzkodna attól, hogy megcsinálja. Erről viszont egyelőre nincs szó.
Vagyis az a terv, hogy nincs terv?
Nem, ezt azért így nem mondanám, hiszen megkerestek minket, tehát jelenleg is téma a folytatás, most azonban a szigetes koncert az elsődleges, a többit meg majd meglátjuk. Habár már az év második felében járunk, szerintem van rá esély, hogy egy jó ajánlat, egy jó szerződés esetén akár már a karácsonyi piacra kijöjjön egy friss LGT lemez.
Mit gondolsz, a mai zeneiparban van még egyáltalán esély arra, hogy bármelyik fiatal zenekar akár a ti karrieretek töredékét is befussa?
Szerintem senkinek se legyen példa a mi pályánk, hanem folytassa mindenki a saját útját. Minden korszaknak megvannak a maga nehézségei, a régi időknek is és a mostaniaknak is. Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy járja végig az iskolát, tanuljon minél többet, de tartsa szem előtt, hogy készen kapott termékekből, panelekből nem lehet zenét, újat alkotni, csak a saját magad eszközeivel. Ahhoz, hogy valaki zenésszé váljon, hosszú évek kellenek kemény, elhivatott munkával és talpraesettséggel, rutinnal, hogy kikerüld a buktatókat. Érvényesülni nagyon nehéz ma is, de akaraterővel, hittel, elhivatottsággal bármit el lehet érni. Azt is, amit mi elértünk. Járja mindenki a maga útját, ehhez csak sok sikert tudok kívánni.