A dolgozó nő legjobb barátja az arcpakolás, olyan, mint egy kielégülés! Ezt Cate Blanchett állítja, aki három kisgyerek mellett filmez és még színházat is igazgat.
– Nincs túl sok időm, hogy kényeztessem magam, hajnaltól késő estig talpon vagyok, bár ezt nem panaszképpen mondom – meséli az Oscar-díjas színésznő. – Este a forró fürdő és az arcpakolás az, ami kijár. A pakolás azért jó, mert ha rajtam van, nem kell magyarázni, a srácok maguktól is tudják, anyu most nem ér rá, mert napi félóra nyugalom neki is kijár. Utána jöhet egy vodka-tonik, és teljesen újjászülettem.Karcsú alakját diétával tartja formában, mert edzeni sincs ideje. – Minden szülés után megfogadtam, hogy hetente kétszer-háromszor eljárok futni meg kondizni. Semmi nem lett belőle, ezért a kalóriákon spórolok: organikus ételeket eszünk, a piros hús tilos.
A színésznőt legközelebb a Robin Hood női főszereplőjeként láthatjuk. Az általa megformált Lady Marion teljesen eltér a karakter korábbi ábrázolásaitól: nem szorul arra, hogy megmentsék a férfiak, sőt, inkább az erősebb nem képviselőinek van félnivalójuk tőle.