A Batman: A fehér lovag átka úgy teregeti ki a Denevérember szennyesét, hogy az néhány évtizede még bálványgyalázásnak minősült volna. Ma mesterműnek hívhatjuk.
A populáris kultúra a mozgókép megjelenésétől számított, közel másfél évszázados történelme után manapság a filmek, sorozatok, regények és képregények világában is azon munkálkodnak a tehetséges vagy kevésbé hozzáértő alkotók, hogy újszerű látásmóddal, akár tabudöntögető módon mutassák be a sikerrecepteket, a friss ingerekkel fenntartva a befogadók figyelmét, mielőtt azok végleg elunnák magukat. A számtalan történeti és karakterdekonstrukció között a képregényekről szóló diskurzusban is elcsépeltté vált azt mondani, hogy egy adott narratíva új alapra helyezi az évtizedek alatt megismert karaktereket, helyszíneket és konfliktusokat. Sean Murphy A fehér lovag átka című Batman-képregényét azonban nehéz jobban összefoglalni annál, hogy abszolút új alapokra állítja Gotham ellentmondásos igazságosztójának figuráját és a történeteiben felbukkanó fontos mellékszereplőket is. Az aktuális fejezetet megelőző Fehér lovag is meghökkentő volt, hiszen az ősellenséget, Jokert pozitív fénybe helyezte, míg Bruce Wayne-t, azaz Batmant erkölcsi ítélőszék elé citálta. A stresszel vegyes izgalom magasra hágott, ám a klasszikus szerepek végül nem változtak meg. Azt hihettük, ez az a határ, ameddig egy író-rajzoló elmer menni a mainstream szuperhősműfajban. Ám Murphy nem így gondolta: 2019 és 2020 között ledobta a bombát A fehér lovag átkával, amely most magyar nyelven is olvasható.
Gotham, a DC Comics szuperhősökhöz idomított fiktív Amerikájának legbűnösebb városa biztos volt benne, hogy bizonyos dolgok sosem változnak. Ám a kételyek újra feltámadnak, amikor Jokert, Batman ősellenségét kigyógyítják ártatlan életek tömegét követelő pszichopátiájából. Legalábbis egy rövid időre, ugyanis nem gyógyulásról, hanem komplex tudathasadásról van szó: a gyilkos bohócból előtörő, jó szándékú Jack Napier egy régóta hitevesztett népnek adta vissza a reményt. Napier azonban a múlté, az igazság nevében elkövetett tettei miatt lelkén sokat cipelő Batman hányattatásai pedig tovább folytatódnak. Joker a volt elit katonával, Azraellel köt szövetséget, amelynek célja a több évszázad alatt épült Wayne-örökség mögött rejlő titkok felfedése. Gotham jótevői mindent megtesznek a sötét erők ellen, ám úgy fest, az igazságot már semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy napvilágot lásson, és ha ez megtörténik, könnyen lehet, hogy sem Batman, sem Bruce Wayne nem ússza meg épp bőrrel a szembesítést. A kérdés, hogy a bűnhődni vágyó sötét lovag vajon akarja-e egyáltalán a győzelmet?
A DC Comics berkeiben 2011-ben elindított The New 52 iniciatíva már eleve azt a célt tűzte ki maga elé, hogy újragondolja, modernizálja és érettebb hangvételben folytassa, vagy inkább indítsa újra a második legnagyobb képregénykiadó jól ismert sorozatait. Az újítások félreérthetetlenek voltak, ám mégis Sean Murphy lett az a művész, aki igazán földre küldte a Denevérembert, jól megrugdosta, kivallatta és szembesítette az évtizedek alatt elkövetett, kétes erkölcsű tetteivel, hogy Bruce Wayne új, megtört, de őszintébb emberként emelkedjen fel a padlóról. A Fehér lovag instant klasszikussá vált, a folytatás viszont talán még jobb, vagy legalábbis összetettebb elődjénél. Ebben a modern mesterműben a Batman-kánon végérvényesen elköszön a fix sarokpontoktól és a tabuktól. Ha Murphy kezében a toll és a rajzceruza, akkor bármi megtörténhet. A fehér lovag átka elsősorban azért lebilincselő, mert Trónok harcát játszik a régóta ismert, közkedvelt vagy közutálatnak örvendő karakterekkel, hiszen ahogy George R. R. Martin slágerfantasyjában, úgy ebben a képregényben sem tudjuk megtippelni, hogy kivel mi történik a következő oldalon. Senki sincs biztonságban, és a megdönthetetlennek tűnő elvek, értékrendek és igazságok is kételybe burkolóznak. Murphy narratív és szó szerinti értelemben egyaránt új alapokra állítja a sötét lovagot, hiszen a 17. századi Gothambe utazik vissza, hogy alapjaiban rengesse meg a Wayne-család mítoszát. A dicstelenné korcsosuló múltból pedig egy olyan jelen formálódik, amely Batman detektívjellemzőire legalább annyi hangsúlyt fektet, mint a karakter világát remegve összetartó pszichológiai drámára komplex, párját ritkítóan rétegzett krimit eredményezve.
Joker és Batman örök harca, a popkultúra valaha volt egyik legtöbbet hivatkozott párbaja szintén új szintre emelkedik. Ez már az első oldalakon szembetűnik, amikor a rejtélyes flashbackekben olyan eseményeknek lehetünk szemtanúi, amelyek a hős és az antagonista konfliktusának történelmi gyökereit sejtetik. Mintha Joker és Batman szerepe generációról generációra öröklődne, végeláthatatlan körforgásra, neo-noir predesztinációra kárhoztatva a szereplőket. A karakterrajzok legmélyebb komplexitását emellett a Fehér lovagban megkezdett dupla dekonstrukció adja: újra előtérbe kerül Batman bűnös, vitatható oldala és Joker évtizedeken át fel sem merülő, pozitív arca, vagy legalábbis annak reménye. Murphy félreérthetetlenné teszi azt, hogy a Denevérember - és Joker is - önmagával küzd és szenvedve, kétségbeesve próbál hű maradni értékrendjéhez, amelyet, mint ahogy arra rádöbben, számtalanszor elárult már a múltban. Az író-rajzoló forradalmi módon lőfegyvert ad Batman kezébe, valamint jogi és közgazdasági szempontból is elgondolkozik azon, hogy mit eredményezne, ha a Denevérember személyazonossága nyilvánossá válna. A DC Comics alkotói korábban szinte kivétel nélkül, beleértve még a nagy Alan Moore-t is (A gyilkos tréfa), megálltak a klasszikus Joker-Batman karakterdrámában annál az alááshatatlan dogmánál, amely kimondja, hogy Batman, akármi történik is, nem vesz el egyetlen életet sem. Így talán közvetve felelős lehet az ellenfelei által meggyilkolt emberekért. Murphy azonban végre tovább megy ezen a ponton, az „ölni vagy nem ölni” kérdéskörnél mélyebbre ás, szélesebb skálán, több tényezővel mutatja be a bűn és bűnhődés témakörét. Ezzel hitelesebb, szociológiailag is megalapozottabb képet fest a természetesen korábbi történetei alapján is az egyik legösszetettebb, legemberibb szuperhős figurája köré. Joker és Batman között pedig a végtelenül menő, páncélozott denevérjelmezben és lángoló pallossal harcba szálló, bibliai utalások tömkelegét magával hozó Azrael kötélként feszül meg, hol Joker komplex őrületének, hol Bruce Wayne tovább már nem tagadható erőszakosságának bábjaként pózolva.
Az esetek többségében kivételes élmény olyan képregényt olvasni, amelynek írója és rajzolója egyazon személy, hiszen a multidiszciplináris művészettől jellemzően még jobban összeáll a végtermék. Sean Murphy is bizonyítja ezt, hiszen kivételes képzőművészeti érzéke lehetőséget ad arra, hogy szintén egyedülálló történetmesélő énjének ötleteit pont úgy öntse képekbe, ahogy a fejében elképzelte. Nincs kompromisszum, nincsenek író és rajzoló közötti kérdések (maximum intraperszonálisan), Murphy szinte száz százalékban saját gyermekének ad életet. Azért mégsem teljes egészében, mert helyenként asszisztál számára egy-két hasonlóan tehetséges szövetséges, így például a német származású Klaus Janson, aki a kötetre extraként rápakolt, a náci Németországba visszatekintő Von Freeze különszámot rajzolta, vagy a zseniális Matt Hollingsworth, aki egyedülálló színekkel tölti fel Murphy rajzait. A végleges képek szinte a sztori teljes hosszában a sötétvörös és a fekete árnyalataiba burkolóznak, mintha az események végig a régi hitek és tények elmúlását jelző, megalkuvást nem tűrő alkonyatban játszódnának, ám a kreatív, sokoldalú tálalás gondoskodik arról, hogy ez a jól körülírható és folyamatosan jelen lévő stílus ne váljon egyhangúvá.
A modern szuperhősök templomában Batman kánonja az egyik legősibb tégla, épp ezért könnyű csak a klasszikusokba belefeledkezni, amikor a gothami őrangyal legjobb történeteit emlegetjük. Azonban a Denevérember olyan karakter, aki a modern korban is szilárd lábakon áll, új klasszikusok főszerepében. Majdnem mondhatnám, hogy A fehér lovag átka a valaha magyarul megjelent legjobb Batman-képregény, ám A gyilkos tréfa és az Arkham Elmegyógyintézet közös trónja továbbra is nehezen bitorolható el. Ám az biztos, hogy Sean Murphy a Fehér lovag-érával a címszereplő új arcát mutatta be, példátlanul gyengének, elveszettnek és bizony bukottnak ábrázolva a sötét lovagot. De pont ettől lesz Bruce Wayne még a korábbiaknál is jobban azonosulható. Egy hibát hibára halmozó társadalom bűnbakja és bálványa.